Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)
HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár
24 gimesi és gácsi FORGÁCH BÉLA gróí zeneszerző. * 1851. Gorabán. Tanulmányait Kalksburgban, Wieben és Pécsett .végezte Katonai szolgálatát a 10. huszárezrednél teljesítette, mint kadét. 1869-ben Dalmáciá ban résztvett az ottani felkelés leverésében. Hadiéremmel lett akkor kitüntetve. 1870ben elvégezte a tiszti 1 iskolát. 1873-ig teljesített katonai szolgálatot, majd (Szigligeten lévő birtokára vonult. A .nyolcvanas években kezdett intenziven foglalkozni ,a zeneművészettel, zeneszerzéstanból diplomát szerzett. Ezideig hatvanhárom magyar ,és német szövegű dala a magyar és külföldi rádió, valamint a koncertek gyakran és nagy tetszés mellett előadott műsordarabja. Több dalát az Amerikai Egyesült Államokban grammofonlemezekre is fölvették. 1909. óta Keszthelyi lakós. Felesége : miskemonostori Thassy Etelka, két gyermeke wan. FODOR MIHÁLY nyugalmazott Máv mozdonyvezető. * 1884. április 5. Bácsmadarasi. A géplakatosiparban 1904-ben szabadult fel. 1907-ben lépett a Máv. szolgálatába. 1912. november 1-én mozdonyvezetővé nevezték ki. Temesvárott kezdte működését. 1930. február 9-én vonult nyugalomba. A. Kath. Legényegylet és a kath. Credó pártoló tagja. Felesége, néhai Wuszmann Anna 1933. december 9.-én halt meg. FÜLÖP VIKTOR nyugalmazott m. kir posta ellenőr. * 1876. Keszthelyen. Középiskoláit a keszthelyi premontrei gimnáziumban végezte. Működését, mint segédjegyző kezdte és 2 év után 1898-ban belépett a posta kötelékébe Keszthelyre. Itt teljesí tett szolgálatot 1925-ig, amikor is nyugalomba vonult. A róm. kath. hitközség gondnoka, a Kath. Legényegylet, a Közbirtokosság választmányi tagja. Felesége Avranovics Katalin. GAÁL PÉTER nyugalmazott tanító. * 1871. Sümegen. Működését 1891-ben kezdte és egynéhány állomáshely után Sümegen, 1930. szeptember 1-én nyugalomba vonult Ez időtől kezdve lakik Keszthelyen. GÁSPÁR JÁNOS nyugalmazott csendőrtiszthelyettes. * 1884. Beljén. Katonai évei után a csendőrség kötelékébe lépett. Le te-, nyén, Bánokszentgyörgyön és Pacsán teljesített őrsparancsnoki szolgálatot. 1929-ben 33 szolgálati év után vonult nyugalomba.' Működése alatt több nyilvános dicséretbe részesült. Felesége: Bardócz Mária, két gyermekük van. ( GELENCSÉR MIHÁLY nyug. csendőralhadnagy. * 1876. Csabrendeken. >A katonai szolgálat után a csendőrség kötelékébe 1904-ben, mint őrparancsnok Köpcsényben. A világháború kitörése után Felsőőrre került, mint járásőrsparancsnok. Zalaszentgróton és Sümegen teljesített szolgálatot. 1929 ben vonult nyugalomba. Több kitüntetés tulajdonosa. Felesége : Magyar Mária, három gyermekük van. GELENCSÉR PÁL nyugalmazott csendé őrtiszthelyettes. * 1868. Szalapa. 1893-ban kezdte meg tényleges csendőri szolgálatát Bánokszentgyörgyön. Székesfehérvár, Alsólendva, Nagykanizsa, Kiskomárom, Zalaszántó, Szigetvár voltak következő állomásai. Csepregen, mint járásparancsnok őrmester szolgált. 1917-ben Balatonfüredre helyezték, ahol, mint tiszthelyettes 1920-ban nyugalomba vonult. A jubileumi érem és kereszt, a koronás ezüst érdem \kereszt és több dicsérő okirat tulajdonosa. Felesége: 'Nemes Mária, három gyermekük van. GOGEFF GÁSPÁR bolgár kertész. * 1900 Draganó (Bulgária). A polgári elvégzése után 1911. február 20. óta Keszthelyen .dolgozik A kertészséget atyja kertészségében tanulta. Dolgozott Baján, Pécsett, Szekszárdon és ismét Pécsett. 1923—25. november 28-ig hazájában a kat. csendőrségnél szolgált, majd Bánhidán és Bulgáriában dolgozott. 1929. február 29-tól Keszthelyen önálló kertészete van és Keszthelyt, Hévizt és Tapolcát kerti veteményekkel látja el. GÖBÖLÖS JÁNOS nyugalmazott Máv. altiszt. * 1887. november 4. Nemesded. Először a fűszer- és csemege kereskedői szakmát tanulta ki és abban 1906-ig működött. Ekkor a Máv. szolgálatába lépett ós Kaposvárott, majd Keszthelyen volt beosztva. 1934. május elsején vonult nyugalomba. A vasutas kör tagja. Felesége Czinnermann Mária, egy leányuk van. GREGORITS JAKAB hercegi uradalmi intéző. * 1903. Kelenpatakon. Iskoláit Sop ronban, a gazdasági akadémiát Magyaróvárott végezte. Működését 1926-ban Ercsin kezdte űmeg, mint segédtiszt. 1930-ban a herceg Festetich uradalmához került, ahol rövidesen intéző lett, a tejgazdaság vezetője is.