Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

MÁSODIK RÉSZ - Zalaegerszeg története

143 nasszai él bek amiatt, hogy az egerszegiek az ő rovásukra határsértéseket követtek el,. Ezeknek a határsértéseknek a lényege abból állott, hogy az egerszegi «nem nemes» lakosság a bazitai «nemes közbirtokosság» erdejébe hajtotta át a sertéseket makkoltatni. Viszont Zalaegerszeg lakosai is számos alkalommal emeltek panaszt amiatt, hogy «a nagy önkénnyel eljáró szomszédos nemes birtokosok minden legcsekélyebb alkalmat felhasználtak arra, hogy a szegény városi lakosságon kitombolják, — akár minden ok nélkül is, — hatalmaskodó szenvedélyüket». A zalaegerszegi városi levéltárban a «42» számú, vaskos iratcsomó őrzi az egerszégieknek a bazitaiakkal való pereskedésük emlékeit, amelyekből kiviláglik, hogy az ellentétek meglehetősen kiéle ződtek már ebben az időben. 1 A bazitaiak terjedelmes panasziratba foglalták a rajtuk esett sérelmeket, amelyek kapcsán előadják, hogy van egy kis erdejök, de a-A még csak nem is határos a zalaegerszegiek erdejével, mert amannak szomszédságában «még vessző sincsen, nemhogy öreg fák volnanak». A sérelemnek egyik fontos pontja, hogy az egerszegiek a templomi körmenetek céljaira az ő erdeikből szoktak «földesuruk (a püspökség) parancsolattyára» vesszőket vágni és maró gúnnyal hozzáteszik, hogy «ezeket a határsértéseket az egerszegiek akkor követik el, amikor mások vagy vigadoznak, vagy pedig imádkoznak. Ezzel tehát még azért is bevádolják a városi polgárságot, hogy ünnepéken, amikor minden munka tilos, végeznek köznapi munkát és követnek el, — szerintük, — törvényellenes cselekményeket. Közel két évszázad távlatából is mosolyra késztető a vádaskodásnak az a passzusa, amely elmondja, hogy «az egerszegiek a bazitaiaktól való félelmükben és hogy hamis tettüket leplezzék, a levágott vesszőket az uraság földjére húzogatják át». így azután nemcsak a vesszőket pusztítják ki az erdőből, hanem «az öregebb makktermő fáknak is nekiállottak és négyet a javából húshagyó hétfőn;, február 8-án (1760-ban) ki is vágtak». Da bepanaszolják a püspöki tiszttartót is azért, mert «a városiaknak ezt a furcsa és háborgatást kereső cselekedetét nemcsak elnézi, hanem inkább ő a vezető, felbíztató benne». A bazitaiak a panaszirat megszerkesztésén kívül gyakorlatiasabb megoldáshoz is folyamodtak. Hogy az erdőhöz való jussukat kimutassák, a vitás területen elkezdték a fák irtását. Harmadnapra azonban, amikor megkezdték a levágott fák feldolgozását és elhordását, a zalaegerszegiek Fiarkas Lajos városbíró és a püspöki tiszttartó vezetésével megjelentek a határban és tiltakoztak «az ő területükön való» erdőirtás ellen, majd, amikor ez nem vezetett eredményre, Tóth József bíró a püspök és a városiak nevében kinyilatkoztatta, hogy lia a bazitaiak nem hagyják abba jogtalan cselekedetüket, ők készek lesznek jussukat (fegyveres) erővel is megvédelmezni. A püspöki tiszttartó még tovább ment az egyszerű tiltakozásnál és retorzió kilátásba helyezésénél. Még aznap éjjel összetoborozta a város minden fegyvertforgató férfilakosát. Töltött puskákkal, pisztolyokkal és más öldöklő szerszámokkal hajnalban összegyülekeztek a piactéren. Hatalmas tömeg, valóságos sereg gyűlt így össze a tiszttartó toborzására, már csak azért is, mert a tiszttartó a városbíróval egyetértve kidoboltatta, hogy aki nem vesz részt a kivonulá-