Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

MÁSODIK RÉSZ - Zalaegerszeg története

139 A főparancsnok ebben az időben, mint említettük, Gencsy György, alparancsnok Baranyai János, zászlótartók: Bocz Gergely őrmester és Vranovics János vajda. Ugyancsak Sebők ismertei művében egy 1704-ből való okleverlet, amely az «Őfelsége hűségére megiesküdt személyek» neveit tartalmazza. Ebben az oklevélben először esik szó Egerszegről, mint oppidumról és ebből Sebők azt a helytállónak látszó következtetést vonja le, hog}' ebben az időben már nem volt különbség a várban, a sorompónkívül és a hegyeken lakóik között, hanem azok valamennyien e mezőváros egységes jogú lakosságát képezték. A névsor szerint Vas János a városbíró (judex oppidi), az esküdtek pedig: Lukács Mihály, Lakatos Mátyás, Leposa György, Lakatos Lukács, Csizmazia Pál, Egerszegi András, Vörös János (másként Hollósy János), Gerencsér Ádám, Takács Péter, Lakatos Ferenc, Kolman György, Magocsics Mihály, Csiszár Mihály, Borsfay Márton, Varga János, Huszár István, Takács Márton, Kovács János, Tófej István, Német Jakab, Kenyeres János, Varga András, Gombkötő Tasner Pál, Földes János, Vas András, Bita István, Csobor György, M'orovicz Mátyás, Törölk József, Takács Péter, ' Ihász-Csizimazia György, Bolla János és Jakab István. Sebők feltűnőnek tartja, hogy a névsorban szereplőknek csak kis része fordul elő az előző névsorban és a mesterségeket jelölő előuevek sűrűn szerepelnek, ami annak bizonyítéka, hogy a prezidiális hely feloszlásával a sorompón kívüli lakosok, a polgárok érvényesülték későbben a város közigazgatásában. Mikor a város megszűnt véghely lenni, a veszprémi püspök a mult jogán formált jusst a birtokához. Már említettük az előzőékben. •hogy a városiák és a földesuraság "között soha jobbágyi viszony nem fejlődött ki. Az Ergélius püspökkel kötött szerződésének is az a fő jelentősége, hlogy azt egyenjogú felekként kötötték. A sümegi püspöki várban I7Ö3 február 5-én kelt az az újabb kontráktus, amely teljesen az Ergelius-féle szerződés alapján áll és semmiféle különösebb terhet nem ró a lakosságra, sőt a régi kilencedről, valamint a házhelyek után fizetendő bérösszegről, — árendáról, — sincs említés, úgy, hogy ez a szerződés, amelyet egyébként Széchenyi Pál püspök írt alá, határozottan előnyösebbnek tekinthető az Ergelius-félénél. Zalaegerszegnek a kuruc időkbeli történetére kevés írott nyomot találunk, jeléül annak, hogy a sűrű zalai portyázások ellenére sem volt maga a város valami különösebb csomópont. De nem is lehetett, mert a vár nagyrésze ekkor már romokban hevert. Pedig már 1704-ből a következőket találjuk a Kovács János-féle, Pozsonyban 1742-ben kiadott «Magyar Krónika sommázatá»-ban: «Rákóczi (II., Ferenc) hadai naprul napra szaporodnak, maga gróf Forgách, talpig vitéz, kesergésében hozzájok álla; kivel szerencsésen előrementenek dolgukban, Pécset, Csáktornyát megvették, kiportázták (a megyét) egész Kanisáig, Bécsig, el annyira, hogy mérföldnyire köletett Bécset kör'ül sáncolni.» Méltóságos Pálffy János ő Exja Commandója alatt a Horvátok Mura "Szigetjében a Rákóczi katonáit megverek, úgv, hogy közülök 1700 elesének, csáktornyai praesidiariusokat rabul vivék». «1706. Stáj er ország felől szerencsétlenül jára Gróf Haister Hannibál, mivel ennek 2500 horvátja s ezen kívül német gyalogjaira Be-