Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)
MÁSODIK RÉSZ - Zalaegerszeg története
137 Kaposi Pál, Beregszászi István, Bődöcs Bálint, Farkas János, Péczely János, Kiss György, Csuchy Pál, Guttmann Mihály, Könyeres János. Dobos Bálint, Salamon István, Csegüd István, Csébi Mihály, Bollia István, Ivánfay Ferenc. Másodrendű káplárok: Ferencz György, Dávid Pál, Farkas György, Bakos István, Kiss Ferenc, Bohék János, Béncs'ik Mihály. Antaf Mihály, Varga János, Kovács Mihály, Kotai János, Balog András, Simon András, Morgó István, Takács Mihály, Tófej Péter, Szűcs Márton, Hidvégy István. Harmadrendű káplárok Magacsics János, Oszvaldus György, Szöcs Ádám, Török Mihály, Borsfay Márton, Vidia Mihály, Csiszár Mihály, Vörös István, Papó István, Nagy Péter, Horváth István, Borsfay Miklós, Szabó Mihály, Csek János, Obczy Ferenc, Simon György, Fringia G} Törgy, Török György, Lappaj Jakab, Gábor Benedek, Kató István és Tóth János. A köz vitézek neveit ez a jegyzék nem tartalmazza, de a tisztekkel együtt így is alig hatvankilenc ember képezte azt a lovasszázjadot, amely a török elleni harcokban a városon kívül a császáriakhoz csatlakozott. Hozzávetőleges számítással mintegy ezer főre tehetjük az őrség számát. A névjegyzék tehát a «vitézlő rend» katonáit tartalmazza csupán, az esetről-esetre odavezényelt királyi zsoldosokét nem, de ez a város őslakosságának megállapítása szempontjából úgy sem bírhat fontossággal, mert közülök csak igen kevesen telepedtek ott le, legtöbbjük, — már aki a vár védelme közben el nem esett, —r a továbbvonuló királyi csapatokkal együtt odébbállott. Kuruc harcok és birtokviták. Pár esztendei viszonylagos szélcsend után ismét mozgalmas napok virradtak Zalaegerszegre. 1696-ban az ország jórészét elözönlötték Starhemberg Guidó gróf császári zsoldos csapatai, Zalába is jutott belőlük elég. Sőt több, mint amennyit a hazafias érzésű lakosság elszívlelhetett voltna. Az osztrák határ közelsége különben is gyakori súrlódásokra, határvillongásokra adott okot és ezek az apró csetepaték egyáltalán nem voltak alkalmasak arra, hogy öregbítsék a két nép kőzött a jószomszédi viszonyt. Alig helyezkedtek el Starhenberg csapatai a városban, máris összetűzés keletkezett az újonnan érkezettek és a «vitézlő rend» fölkelő serege között. Pünkösd másodnapján ugyanis országos vásár volt Zalaegerszegen és mulatozás közben, — hihetőleg asszonynép miatt, — támadt a nézeteltérés, amelyet a harcedzett hadfiak az akkori kor szokása szerint a hüvelyükből kirántott fringiákkal akartak tisztázni. A fegyveres összetűzésnek szomorú következménye lett a lakosokra, mert az akkori pénzviszonyok között horribilis összegeket vetettek ki a városra és arra való volt a fegyver a zsoldosoknál» hogy a hadisarcnak is beillő «kárpótlás» összegét könyörtelenül be is hajtsák a polgárokon. Égerszeg az előrehaladott revindikáció ellenére is még soMig határőrvidék maradt, — legalább közigazgatásilag, — akkor is, amikor mint várnak, véghelynek megszűnt a jelentősége. A hagyománnyá lett életszokástól és a háborús idők szülte jo goktól és kiváltságoktól az eg,erszegiek akkor sem akartak elállni, amikor a béke helyreállott és elmúlt a török veszély.
