Pesthy Pál dr.: Zalaegerszeg multja és jelene : képekkel és a város térképével ellátott Utmutató. (1931)

Zalaegerszeg utcái, terei

— 36 — 3.) Gróf Batthyány Lajos-utca (azelőtt Kaszaházi-, Zala-utca. Zalaszentiván— Zalabér felé vezető közút). Batthyány L. (1806—1849): Az első felelős magyar kormány elnöke, demokratikus érzésű főúr, az emberi jogok előharcosa. Vértanúhalált halt október 6-án. (Valamikor az utast, aki Kaszaháza. felől jött Egerszegre, itt fogadta a vámház. A hatalmas kőhíd lábai még 1922-ben is láthatók voltak.) (4.) Berzsenyi Dániel (azelőtt Csácsi)-utca. Berzsenyi (1776—1836): megrázó nyelvi erővel tüzelő óda-költő, a nemesi felkelő seregek lelkesítője, a romlásnak indult magyar ostorozója, a romlatlan ősi erkölcsök és nem­zeti erények magasztalója. Gondolatvilágának tengelye az, hogy a magyar ne dobja el magától a magyarságát. Része volt a Keszt­helyi Helikon (írói összejövetel) létrehozá­sában és Festetics György gróf hajadon fővel sietett a Somogyból zalai földre lépett Berzsenyi elé. (A város egyik legrégibb utcája. Csics­bozsok község és a vadregényes bozsoki erdők felé vezető útvonal. Ezen az utcán végig* haladva jutunk el az új vágóhídhoz.) Középületek: Postapalota déli frontja. Városi bérház. (5.) Kinizsi Pál-utca Kinizsi: Mátyás király legendás erejű vezére. Leghíresebb harca volt Kenyérmezőn, ahol két karddal küzdött az Erdélyt pusztító török ellen. Győzelmének örömére a fogával föl­kapott török holttestekkel járta a szilaj magyar toborzót.

Next

/
Thumbnails
Contents