Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Zalaszentgróti járás

likkor letartóztatták és a nagyváradi ügyészségi fogházba szállították. Nagy nehézségek árán sikerült kiszabadulnia, de utána menekülnie kellett. A Budapesti Központi Általános Tejcsarnok Rt. zalaszentgróti telepének, illetve a vajtermelő központnak lett a vezetője. Az üzemet oly széles keretekben építette ki, hogy ma már 37 községet lát el napi 6000 hl. tejjel A község társadalmi életében tevékeny részt vesz; külö­nösen számottevő tagja a sportegyesületnek. Dr. KOVÁCS ISTVÁN, gyakorló orvos Kisszentgróton (Zala m.) született 1902-ben, középiskoláit Vesz­prémben a piarista gimnáziumban végezte 1921-ben. Egyetemi tanul­mányait a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen folytatta, ahol 1928-ban avatták doktorrá. Orvosi pályáját a Szent Rókus kór­házban dr. Hüitl Hiimér tanár mellett kezdte, innen a Bálint-klinikára került, majd Bókay professzor mellett dolgozott, később a Szent István kórházban. Néhány hónapot tölt az Uj Szt. János kórház elmeosztá­lyán, utána Kubinyi professzor szülészetén és Hoor professzor szemé­szetén tevékenykedik. 1928 január 20-án Zalaszentgróton telepszik meg. A posta orvosa; tagja az Orsz. Orvosszövetség zalaegerszegi fiók­jának és a Természettudományi Társulatnak. nemesborbáesi SIMON JÓZSEF, m. kir. adóhivatali főnök Celldömölkön született 1885 október 13-án. Iskoláit Tapolcán és Sopronban végezte, utána ügyvédi írnok volt 1902—1904-ig. 1904 jú­lius 7. óta a kir. adóhivatal kötelékében működik. A világháborúban 1915 február­tól 1918 november 19-ig mint a 83. nép­fölkelő gyalogezred főhadnagya megjárta az orosz és olasz harctereket. Kitüntetései: Signum Laudis, III. o. katonai érdemke­reszt, bronz vitézsségi érem, Károly-csapat­kereszt. Az összeomláskor szerelt le. 1921 julius 1-én kinevezték a zalaszentgróti újonnan felállított adóhivatal vezetőjévé. 1929 jul. 7-én ünnepelte 25 éves szolgálati jubileumát, amikor a tisztikar és a jegy­zők aranytollal lepték meg. Dr. SCHMIDT JENŐ, főszolgabíró Zalaegerszegen született 1895-ben. Középiskoláit ugyanott végezte el, 1913-ban tette le az érettségit, utána pedig Budapesten folytatta egyetemi tanulmányait. Doktorátust 1920-ban szerzett, utána Zala megyében mint tb. szolgabíró működött. A világháború alatt 1915— 1918 végéig előbb mint a 36. tábori ágyús ezred, később a cs. kir. 48. gyalogezred tartalékos hadnagya szolgált. Haditetteinek elismeréséül a II. o. ezüst vitézségi érmet kapta meg. Főszolgabírónak 1928 szeptem­berében választották meg Zalaszentgróton, ahol a Mária Congregatio elnöke. 458

Next

/
Thumbnails
Contents