Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Tapolcai járás
séiil a kormányzó vitézzé avatta. A Dunántúli Mezőgazdasági Bizottság helyi elnöke, a Kath. Népszövetség helyi elnöke, a Kath. Ifjúsági Egyesület elnöke, a Levente Egyesület elnöke, törvényhatósági bizottsági póttag, községi képviselőtestületi tag, az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság elnöke és tényleges vezetője. Szentbékkálla. VKANESEVIC JENŐ LÁSZLÓ, körjegyző Győrött született 1885 december 26-án. Középiskoláit Pápán végezte 1903-ban. A közigazgatási tanfolyamot Kassán 1907-ben. Oklevelének megszerzése után mint jegyzőgyakornok kezdte el pályáját Tiszaároktőn (Borsod in.), ahonnan később Kiskomáromba, majd Lesencetomajra került segédjegvzőnek. 1913 január 10-én az akkori kékkúti körjegyzőség vezetője lett és jelenleg is körjegyzője ennek a körzetnek. 1919ben Mindszentkállára helyezték a körjegyzőségi székhelyet lakáshiány miatt, de 1925ben visszakerült Szentbékkállára. Közreműködésével alakult a R. Kath. Ifjúsági Egyesület és a Tűzoltó Egyesület. Elnöke a Levente Egyesületnek. Szigliget SIMON JÓZSEF, a Hangya üzletvezetője Móron (Fejér m.) született 1898-ban, iskoláit Székesfehérváron végezte, szakképzettségét Székesfehérváron szerezte meg. 1916-ban bevonult hadiszolgálatra és 26 hónapot töltött a fronton. Kitüntetései: I. és II. o. vitézségi érem, Károly csapatkereszt. Leszerelése után 1918 végén visszatért Székesfehérvárra, a nemzeti hadsereg bevonulásakor azonban ismét fegyverbe lépett. Csak 1921-ben tért vissza polgári foglalkozásához és Székesfehérvárott az Unió r. t.-néL majd Budapesten a Délivasút élelmezési főraktárában volt alkalmazásban 1925 végéig. 1926 januárjában a szigligeti Hangya üzletvezetője lett. Az üzem a közbirtokossági épületben működik és italmérési joggal bír. Borkereskedelme szépen fejlődik. 431