Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Tapolcai járás

gabonát és 60.000 koronát osztott szét karácsonyi ajándékul. A kom­mün alatt mindvégig annyira nemzeti szellemben tartotta magát a község, hogy a bolsevista szellem nem tudott úrrá lenni. 1919 május 1-én nemzetiszínű zászlóval vonultak ki az iskola növendékei a taní­tóval együtt, hogy tüntessenek a vörös uralom ellen. Tevékeny részt vesz a vármegyei és községi életben, vármegyei bizottsági tag és köz­ségi képviselőtestületi tag. A Hangya Szövetkezet elnöke. Raposka SZARÓ JÓZSEF, igazgató-tanító Somogyszentmiklóson született 1875 április 17-én. Középiskoláit Nagykanizsán, a tanítóképzőt Csáktornyán és Csurgón végezte. Okle­velét 1897-ben szerezte meg. Utána egy esztendőn keresztül Galam­bokon osztálytanító, ahonnan Raposkára került kántortanítónak. 1928 december 20-án igazgatónak nevezték ki és ugyanekkor püspöki elis­merésben részesült. A kommün alatt a község lakossága vezetése alatt bátran viselkedett és az odakerült vörösöket alaposan elverte és eltá­volította a községből. A Leventeegyesület és a Polgári Lövészegyesület elnöke és parancsnoka, hosszú éveken át tűzoltó-parancsnok volt. A Tapolca és Vidéke Gazdakör helyi megbízottja, az iskolánkívüli nép­művelés vezetője. Tizennyolc éven át jegyzője volt a Tapolca-Balaton­füredi Tanítói Körnek, a képviselőtestület tagja, választási elnök. Tevé­keny irodalmi munkásságot fejt ki, állandó munkatársa több vidéki lapnak, amelyekben novellái és tárcái jelennek meg. Révfülöp IVANICS PÁL, ny. állami vízmester, penzió-tulajdonos Farnadon (Esztergom m.) született 1883 szeptember 20-án. Közép­iskoláit Budapesten végezte 1904-ben. Utána elvégezte az állami víz­mesteri tanfolyamot. 1909-ben a balatoni ki­kötők felügyelőségéhez kapott beosztást. A világháború kitörésekor 1914 júliusában a 15. nehéz tüzérekhez vonult be és az orosz harctéren 1917 áprilisáig teljesített szolgá­latot. Tart. hadnagyi rangban szerelt le. Ek­kor ismét elfoglalta régebbi hivatalát, ahon­nan tizenhat esztendei öszszolgálat után vo­nult nyugalomba. Révfülöpön ezután meg­alapította penzióját, amely a balatonmenti penziók sorában igen jó nevet szerzett. Sze­zononként 200—220 vendéget lát el és hu­szonkét alkalmazottal dolgozik. — A Rév­fülöpi Fürdő és Partszépítő Egyesületnek húsz év óta igazgatósági tagja. A Kaszinó alelnöke, a községi képviselőtestület tagja, iskola­széki tag. 427

Next

/
Thumbnails
Contents