Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Letenyei járás

leszerelése után Bánokszentgyörgy községben választották meg segéd­jegyzőnek. 1912-ben pedig Pusztamogyoród községben körjegyzőnek választották meg. A világháború kitörésekor a 26. közös gyalogezred­hez vonult be és 1916-ban tartalékos hadnagyi rangban szerelt le. A Levente Egyesület elnöke. karmacsi, kismarosi és nagymarosi NAGY ISTVÁN, földbirtokos Pusztamogyoródon született 1882-ben. Középiskolái elvégzése után a magyaróvári gazdasági akadémián oklevelet szerzett, majd Puszta­mogyoród község határában fekvő birtoka vezetését vette át. A forra­dalom alatt községéből menekülnie kellett, de három nap után ismét hazament és folytatta gazdálkodását. Kommün alatt a vörösök gazda­ságában óriási károkat okoztak, terményeinek és lábasjószágainak nagy részét elvitték, lakásán pedig állandóan öt vöröskatona tartóz­kodott, akik őrizték. 1928-ban alapította meg a pusztamogyoródi Tej­szövetkezetet, melynek azóta elnöke. Tagja a vármegye törvényható­sági bizottságának, a község képviselőtestületének, igazgatósági tagja a Vármegyei Banknak és a letenyei Hitelszövetkezetnek elnöke. A vár­megye életében a mezőgazdasági érdekek szószólója. Mezőgazdasági tevékenységével jelentős érdemeket szerzett és nagy szakismerete és széleskörű tájékozottsága folytán vármegyeszerte jó hírnévnek örvend. Pola KREJCSI ANTAL, igazgató-tanító A vasmegyei Kőszegen született 1883-ban. Középiskoláit Kőszegen, a tanítóképzőt So­mogycsurgón végezte. Tanítói pályáját Má­homfa községben kezdte, ahonnan hét év után Adriancra került. 1911-ben Pola köz­ségben választották meg tanítónak, ahol igazgatói kinevezését is kapta. Kommün alatt a vörösök sokat kellemetlenkedtek neki és különösen azt követelték tőle, hogy az iskolai címert és a feszületet távolítsa el, amit természetesen megtagadott. Tagja a községi képviselőtestületnek, a Katolikus Kör titkára, leventefőoktató. Helvi lapok­ban kisebb pedagógiai közleményei jelentek meg. Működése alatt az iskolaviszonyok erősen megjavultak, az iskolalátogatók száma évről évre emelkedést mutat. A leventeképzés terén, különösen a nemzeti és hazafias szellem megerősítésében nagj* érdemei vannak. 34 S

Next

/
Thumbnails
Contents