Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Zalaegerszegi járás

púsfalvi HORVÁTH FERENC, körjegyző Zalalövőn, 1882-ben született. Kereskedelmi érettségit tett és a községi közigazgatási tanfolyamot végezte. Oklevelének megszerzése után öt évig Bagodon és 1911 óta Bocföldén vezeti a körjegyzőséget, melyhez Bak és Sárhida községek tartoznak. Elnöke a községi test­nevelési bizottságnak, a polgári lövészegyesületnek és a levente egye­sületnek. Hosszú ideig tagja volt a vármegye törvényhatósági bizott­ságának. Botfa KÓBOR JÓZSEF, kántortanító A vasmegyei Mikosszéplak községben 1905-ben született. Középiskoláit Szombat­helyen, a tanítóképzőt Győrött végezte. 1928-ban szerezte meg tanítói oklevelét. Pályáját a zalamegyei Botfa községben kezdte meg, hol 1928-ban kántortanítóvá választották. A botfai Tűzoltótestület jegy­zője és mint ilyen, sokat tett abban az irányban, hogy a tűzőrség megfeleljen a modern kor követelményeinek. Buzgó munkása a kulturális akcióknak és ezen a téren sok érdemet szerzett. Boncodfölde MAYER FERENC, malomtulajdonos A jelenleg megszállás alatt levő vas­megyei Nagyfalva községben született 1902-ben. Iskoláit szülőfalujában végezte, míg az iparát Csörötneken tanulta. 1918 óta Csörötneken, közben egy évig Szom­bathelyen az Export-malomban dolgozott. 1927-ben vásárolta meg a boncodföldei mal­mát, melyet azóta vezet. A környék lakos­ságának gabonáját dolgozza föl és így fon­tos gazdasági szerve környékének. Az üzem teljes mértékben fejlődésképes és küszö­bön áll a malom modernizálása, ami az üzem menetét kétségtelenül nagyban fo­kozni fogja. Megértő támogatója a kulturális mozgalmaknak. NOÉ JÁNOS, plébános Pinkamindszenten, (Vas vármegye) születeti 1898 november 4-én. Középiskoláit Sopronban és Győrött, a teológiát Esztergomban és Szombathelyen végezte. 1923 június 21-én szentelték pappá, Szent­királyon, Körmenden, Bánokszentgyörgyön és Szepetneken volt káp­201

Next

/
Thumbnails
Contents