Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Előszó, írta dr. Sabján Gyula polgármester

ELŐSZÓ Járatlan őserdő a kanizsai múlt, amit még nem kutatott át senki, tehát nem is ismeri senki. Csak sejtéseken, igen halvány kontúrokon alapul az a lokálpatrióta büszkeség, ami történelmi messzeségekbe nyúlik vissza és mint örökség maradt meg a késői kanizsai generáció számára. Ennek az őserdőnek az oldalában épült fel századok munkájával a mai Nagykanizsa. Aki figyelmesen lapoz ennek a városnak a múltjában, igazat ad nekem, amikor azt mondom, hogy Nagykanizsa kicsiben maga a magyar történelem. Amint Magyarország históriai szerepet töltött be történelme folyamán, Kelet és Nyugat ütközőpontján, úgy volt Kanizsa vára is országok kapuja évszázadokon keresztül. Magyarország vérzett a művelt nyugati országokért, kereszténységért és kulturáért, Nagykanizsa vérzett Magyarország legféltettebb részeiért és a korona ausztriai tartományaiért. Magyarországnak akkor jöttek segítségére az idegen hatalmak, ha a maguk érdekei forogtak veszedelemben, máskor sorsára hagyták, — Nagykanizsát is akkor erődítette, segítette, akkor védte meg az ország ereje, ha eleste vagy vesztesége az országra nézve jelentett volna veszedelmet. Nagykanizsa önmagáért sohasem volt fontos az országló hatalomnak. Az évszázados történelmi hivatást pedig elfeledték, mihelyt kötelességét, ha elvérzett is belé, teljesítette. És mint Magyarország, úgy Nagykanizsa is a maga erejéből érte utói az időt, ami elszaladt felette, míg más városok a maguk virágzó életén munkálkodhattak. De — mint Magyarország — Nagykanizsa utóiérte az időt és a magyar nemzeti élet szerves részévé küzdötte fel magát annak gazdasági, kulturális és politikai életében is. A magyar életerő par excellence példája ez a város, mint ahogyan a népek között bízvást állíthatjuk a nemzeti életerők példájául a magyar történelmet. A leg-