Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Kiskanizsa az etnografia tükrében, írta N. Szabó Gyula

nevek : mint az ország legnagyobb részében. Egyedül a Terézek becéző nevét találtam külön megemlítésre méltónak s ez — Treszka. HÁZASSÁG, LAKODALOM A kiskanizsai szokások között legérdekesebbek a házasságiak és lakodalmiak. A hagyományokat ápoló Kiskanizsa kereskedelmi és kertészeti téren erősen kimagaslik. Ma már látják, ma már tudnak róla. Megérdemelné, hogy meglássák az ősihez, a magyaroshoz való ragaszkodását is. Tiszteletreméltó ragaszkodása megőrizte a régi magyar lakodalmi és házassági szokások sok vonását. Mintha csak érezné : nemcsak nyelvében él a nemzet, de szokásában is. A házassági és lakodalmi szokások kétharmad részükben magyar eredetűek. Ezekhez a szokásokhoz tudatosan is ragaszkodik. Tudja, hogy szépek, hogy magyarosak s ezért megtartja. Sok helyről azért veszett ki rengeteg gyönyörű, ízig-vérig való magyar szokás, mert a nép parasztosnak tartotta azokat. Szégyelte ősei lelkének kijegecesedését s félt a kinevetéstől. (Igen sok viseletet, szokást a Pestről hazakerült, elromlott cselédlány és a »kinevetés« ölt meg.) Kiskanizsa inkább büszke ezekre a szokásokra és érzi, hogy megtartásuk — a nemzeti vagyon gyarapításával, őrzésével egyenlő. Nem fél a kinevetéstől, mert tudja, hogy az intelligens és a jó magyar örömmel és szeretettel néz az ősi népszokások becsületes megőrzőire. De meg a kiskanizsait kissé bajos is kinevetni, mert a híres kiskanizsai sáskapofon még ma sem halt meg. És hamar kirepül a tenyérből, ha a kiskanizsai önérzetet, ősi, magyaros érzést bántja, gúnyolja valaki. A kiskanizsai nagyon takarékos és anyagias. Ezért a házasságkötésnél is —körültekintő. A fiatalok szívesen házasodnának szerelemből, de a szülők a legtöbb esetben az anyagiakra gondolnak. Legtöbb esetben a szülői akarat győz és ezért ma még Kiskanizsán a házasságok legnagyobb része — érdekházasság. Valamikor — részben még ma is — minden falu több volt a másiknál. Minden magyar falu ezer okot talált, keresett erre. Hát még mennyit találhatott a nagykiterjedésű és a nagymultú Kiskanizsa ! Régen a kiskanizsai legény ritkán vitt vidékről asszonyt és a kiskanizsai lány még ritkábban bízta sorsát idegen falu legényére. Ma már ez megszűnt, de csak kis mértékben. Husz-harminc esztendővel ezelőtt egyik utca féltékenykedett a másikra. Restelkedést, szégyent okozott, ha más utcabeli vezette oltárhoz a szer csinos leányát. Sokszor vér is folyt. (Mezőkövesden még ma is ritkán házasodik az egykori »had« a másik városrészből.) Ennek az volt az oka : még az utcák is mind különbek voltak. A régi szokás nyomai ma sem tűntek el. Szeretnék én olyan utcát találni, ahol ezt hallanám : az a másik utca bátrabb, erősebb, szebb, becsületesebb a miénknél. Ilyen utcát magyar faluban ezideig nem építettek. Kiskanizsa beolvadt, akarom mondani, egyesült Nagykanizsával. Ez idő óta a nagykanizsai kérőt nem kosarazzák ki minden esetben. Azelőtt majdnem min— 346 —