Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A kanizsai egyházak története: - d) az Izr. hitközség története, írta Villányi Henrik dr.

türelmi adótól szabaduljon, elhatározta, hogy azt (toleranciát) 1,200.000 frt-ért megváltja kisorsolandó kötvények alakjában. Ebben a közteherviselésben az egyes kerületek izraelita lakói egyenes adójuk arányában osztozkodtak. A kanizsai községet az értekezleten Kaiser Benő, elnök képviselte. Az 1848-ik év nyarán az összes kerületek képviselői ismét értekeztek Budapesten. A község képviseletében Leszner Bernát és Wolheim Manó vettek részt. Az értekezlet a következő határozatot hozta : »Erős akarattal és egyértelműséggel akarják a zsidók a többi lakósokkal való egvenjogosításukat. A haza jelenleg szorult helyzetben van. Kívülről ellenség, belül árulás fenyegeti, érdekei veszélyeztetvék. A zsidóságnak egyesülnie kell, hogy a hazának felajánlhassa hathatós segélyét, mint az igazi honfiakhoz illik s mint azt a vallása is parancsolja. Teszik ezt a zsidók abban a biztos reményben, hogy az ország hű polgárait egyenlő kötelességek mellett, egyenlő jogokban is fogja részesíteni. Hogy ezek az eszmék megvalósíthatók legyenek, szükséges központot alkotni, amely tevékenységét az 1848-iki országgyűlés tartamára kifejti«. Az értekezlet csendes menetét a majdnem két évig tartó szabadságharc félbeszakította, amelynek leveretése után az emancipációra való törekvés lekerült a napirendről, sőt az autonómiát is megszorította az abszolút-kormány, amely az egész országot ostromállapotba helyezte. 1850-ben a kanizsai községre 20.000 frt büntetést rótt ki a katonai kormányzat. Ebből a zsidók 2000 frtot megfizettek, a többit elengedték. A katonainál nagyobb szigort tanúsított Zalamegye cs. kir. főnöke, Bogyai Lajos, aki 1850 január 28-án az elöljárósághoz a következő parancsot intézte : »A nagykanizsai mezővárosi tanácsnak általam történt rendezése alkalmával nem mulaszthatom ennek a városnak izraelita lakóinak kijelenteni, miszerint az eddig gyakorlatban volt uradalmi jelöléssel való elnökválasztást megszüntetem. Ez a jelölés a fennálló kormányzati rendszerrel össze nem fér és okot szolgáltat versengésre, egyenetlenkedésre és nyugtalanságra. Tiltja a választásnak ezt a módját a birodalomban érvényben lévő alkotmány is, amelynek az a rendeltetése, hogy a különböző nemzetiségek egymástól el ne idegenkedjenek, hanem ellenkezőleg, olvadjanak egybe az asszimiláció elve szerint. (A Wilson-féle 14pont ellenkezője.) A jelölés útján való választás helyébe életbeléptetem a kinevezési rendszert. Elnöknek kinevezem Leszner Bernátot, stb. Az osromállapot tartamáig mindennemű nagyobb testületekben való gyülekezést megtiltok. Megkívánom, hogy a községi számadásokat a megyei cs. kir. gyámi hatóságnak megvizsgálás végett évenkint bemutassák«. Ez a kinevezési rendszer Bach miniszter bukásáig tartott. 1856—67-ig a szolgabíró elnöklete alatt az ősválasztóktól megválasztott választóférfiak adták le a szava zatukat az elöljáróságra. Az abszolutizmus működése az iskolákban is érezhető volt. Megszűnt a magyar alkotmánytan és történelem előadása. Helyette az osztrák birodalom történetét tanították. A szabadságharc leveretése és az abszolut— 258 — Izr. temetörészlet