Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Kanizsa vár története, írta Barbarits Lajos

ezen ütötte fel díszes sátorát és innét irányította Kanizsa ostromát, elosztva seregét úgy, hogy a várat minden oldalról körülkerítette és még az esetleg érkező segítség feltartóztatására is jutott bőségesen embere : Abu kán 10.000 tatár lovasa. Szükség is volt erre az óvintézkedésre, mert Paradeiser két vitézét sietett elküldeni segítségért Csáktornya várába Zrínyi Györgyhöz, aki a dunántúli várak főfelügyelője volt. Zrínyi látva, hogy a török most már mindenáron birtokába akar jutni egész Dunántúlnak, Rudolj császártól kért segítséget. Szeptember 10-én el is indult Fülöp (Mercurio) lotharingiai herceg parancsnoksága alatt 25.000 magyar, német, morva és vallon katonából álló felmentő-sereg. A fegyelmet nem ismerő, élelmiszerrel gyengén ellátott sereg azonban nagy kerülővel csak szeptember 30-án érkezett meg a Mura mellé, ahol Szemenyénél tábort ütöttek. Zrínyi György, valamint az általa ide rendelt parancsnokok csapataival a Jelmentő-sereg 45.000 Jöre emelkedett. Eközben a török a kanizsai vár alatt teljes erejével készült az ostromra. A környéken összefogdostak mintegy 2000 parasztot és ezekkel a Sopron- és a Magyarutca végein, valamint a kiskanizsaí hídnál és dél felől is 15—15 nehéz ostromágyú számára állásokat hányattak. Ezek szeptember 10-re elkészülvén, másnapra tűzték ki az ostrom megkezdését. A vár őrség azonban még azon az éjszakán meglepte a lövegállásokat, azok őrségeit legyilkolta, az ágyúk egy részét hasznavehetetlenné tette, a többit pedig, 39 darabot, zsákmányul vitte a várba. Ibrahim másnap reggel dühében 26 agáját megfojtatta, 500 keresztény foglyot lemészároltatott, a környéken szabad rablást, pusztítást engedélyezett, új ágyúkért pedig sürgősen Székesfehérvárra küldött. Mikor innét a 80 ágyú megérkezett, tíz napon át valamennyi okádta a tüzet a kanizsai várra. Közben aknákkal is próbálkozott a török, de a talajvíz ezeket mindig idejében tönkretette. Uj haditervet kovácsolt erre Ibrahim. Tatárjaival összehajtatta a környék minden épkézláb népét, levágatta velük a várat övező rengeteg nádasokat, a közeli erdőket és nádból, galyból, gerendákból dorong-útakat rakatott az ingoványon keresztül, egyszerre három irányból, egészen a várig. A várőrség egy különítménye éjjel-nappal dolgozott, hogy ezeket az útakat valamiképen tönkretegye, de végre is, öt napi haláltmegvető munka után, amikor már az útak felrobbantásához minden előkészület megtörtént, egy szerencsétlen véletlen folytán maga a különítmény repült a levegőbe. Amikor a felmentő sereg megérkezett, a vele folytatott csatározások egészen lekötötték a török haderő figyelmét. A várbélieknek kevés beleszólásuk volt ezekbe a harcokba. A vár különben is teljesen veszélytelen volt az ostromló seregre, mert teljesen körül volt zárva, oda élő ember bejutni nem tudott, viszont az egyre fogyatkozó számú őrség nem is gondolhatott támadásra a roppant túlerővel szemben. Ehhez Thuryak, Bornemisszák, Zrínyiek kellettek volna . . . Ibrahim kezdetben egy-két rajtvesztett összeütközés után béketárgyalásokba bocsátkozott a felmentő sereggel, de közben kitapasztalva annak gyengéit, főként pedig elvágva előle az élelemszerzés minden lehetőségét, a tárgyalásokat megszakította. Fülöp herceg erre október 12-én harcba bocsátkozott a törökkel és elfoglalta a sormási dombok vonalát. A várbéliek Ínséges, aggodalmas napjaik közepette reménykedve figyelték a harc kimenetelét. A felmentők azonban már maguk is az éhség következtében elhullott lovaik húsán éltek, úgyhogy nem is - 12 -