Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A városi közigazgatás története, írta Barbarits Lajos

a város »korábbi érdemeit azóta is gyarapította s a napról napra szaporodó lakosság, iparosok, mesteremberek és kereskedők megtelepedése szabad kir. városi képességéi bizonyítják.»

1) Amíg Nagykanizsa évszázadokat töltött meddő harcok közepette önállósításáért, addig nem jutott sem idejéből, sem érdeklődéséből a vármegye életére. Nagykanizsa a megyétől jóindulatra nem számíthatott az uradalommal szemben, ment tehát a maga útján s a vármegyében megtanulta inkább az ellenséget látni, mint az alá tartozó közületek érdekeinek védelmezőjét és előmozdítóját. Nagykanizsa nem várt és nem is kapott a megyétől semmit, de nem is törődött semmit annak ügyeivel. Mikor 1848 után a népképviseleti alkotmány szóhoz juttatta volna már Nagykanizsát is a megyei ügyek intézésében, Nagykanizsa megtartotta akkor is berögződött közönyét a megyei élet iránt. Lakosai csak ritkán és igen kevesen fordultak meg a megyegyűléseken, a vármegye pedig nem igyekezett ezen változtatni, mert hiszen akkor saját ősi, centrális megyei politikája elé állított volna akadályokat. A megye örült, hogy zavartalanul követheti tovább a maga elveinek célkitűzéseit, Nagykanizsa pedig — amelyet fejlődésének iránya, társadalmi berendezkedése, lakosainak gazdasági érdekei mindig az önálló életre ösztönöztek — élte tovább a maga életét és szőtte tovább álmait a megyei fennhatóság alól való szabadulásról, a teljes autonómiáról, Kanizsa vármegyéről. Nemcsak a megyei gyámkodás volt anyagilag terhes és fejlődésben kerékkötő Nagykanizsára nézve, hanem a vármegye és egyetlen valamirevaló városa között fennálló ellentétek is szembeállították egymással a várost és törvényhatóságát. A kevés kúltúrájú Zalában Nagykanizsa a kúltúrát, — a földművelő Zalában Nagykanizsa a kereskedelmet és ipart, — a konzervatív Zalában Nagykanizsa a nagyvárosi fejlődés ambícióit képviselte. Csak természetes, hogy ilyen ellentétek mellett megye és város érdekei sem lehettek azonosak és természetes az is, hogy Nagykanizsa küzdelme az önállóságért, a törvényhatósági jogért soha, — máig sem pihent el. * A külön Kanizsa vármegye kihasításáért, Babochay János városbíró indítványára, 1867-ben ment el az első felterjesztés a magyar országgyűléshez. Ezt követte 1874-ben egy újabb felterjesztés, melyben a megyeszékhelynek Zalaegerszegről Nagykanizsára való áthelyezését kérték, félve attól, hogy a törvényszéki székhelyek rendezésénél a megyeszékhelyre esvén a választás, Nagykanizsa elveszíti a törvényszékét. A mozgalom eredményeképen mindkét város törvényszéki székhely lett. 1891-ben a törvényhatóságok rendezésének kérdése foglalkoztatta az országgyűlést. Nagykanizsán újra szőnyegre került a törvényhatósági jog megszerzésének kérdése. Áprilisban Hertelendy Béla, Nagykanizsa országgyűlési képviselője Latin eredetije a városi irattárban. — 94 —