Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)

Szeptemberi napok

ôf Egy zágrábi hírlap szerint e seregnek csak a Dráváig járt ki rendes zsoldja; azontúl tiz krajczár napidij igértetett minden legénynek a zsákmányból. A felkelt nép és a szerezsánok, mihelyt a Dráván átkeltek, már a Muraközben is, bár annak lakosai jobbára horvátok, rémitö rablást, pusztítást kezdett űzni. Mind a mellett, hogy a községek, melyekbe a sereg érkezett, ingyen köteleztettek az élelmet kiszolgáltatni, s azt félelmökben egész készséggel teljesítették, a rabló nép azokat minden marhájától megfosztotta. Ks miután a ragadmányból ellakoztak, csoportosan rohantak a házakra, a ládákat, szekrényeket feltörték, s azokból nemcsak minden pénzt, hanem a ruhafélét is, az élelmi tárból pedig minden élelmi szert, réz- és vasedényt elraboltak ; az üres ládákat s más bútorokat összezúzván-törvén, tűzre rakták ; a eserépfélét összetörték, az ágyneműből a tollat szélnek eresztették ; végre miután a szegény népet mindenéből kifosztották, a megrettent s elbujdosott nőkre estek, kik közül aztán nem egy halt meg, még több megbetegedett eröszaktételeik következtében. E borzasztó részleteket nemcsak szemtanuk elbeszélései, hanem magoknak Jellasieh tisztjeinek elfogott levelei is bizonyítják. Panaszkodnak ezekben a tisztek, hogy a fegyelmet, minden törekvések daczára sem képesek fentartani. „Néhány nap múlva, mond egy ily elfogott levél, — Pesten leszünk. Jaj e városnak ! Népünk ott borzasztólag fog gazdálkodni ; már most sem lehet őket a legdurvább kihágásoktól is visszatartóztatni : rettenetesen lopnak és rabolnak. Naponkint ezer pálezaütést osztatunk ki, de nem használt semmit;, egy isten sem, annál kevésbbé egy tiszt, képes őket visszatartani. Én kétségbeesem e rablókaland miatt ; ugy látszom magamnak is mint egy rablókapitány . . . Már legalább kétszáz pinczét t örtek föl, s a bor akóinak ezreit folyatták ki, stb." E rablások azonban nemsokára boszura gyulaszták a népet, mely néhány, kivált nem magyar ajkú községben, eleinte Uözönj'ösen látszék nézni a horvátok betörését, miről a báu szétszórt nyilatkozványaiban azt állitá, hogy mint „jó barát" s nem mint ellenség jő az országba. Már Nagykanizsa lakossága is annyira felbőszült a rablók ellen, hogy őket, a hol csak számuk engedé, megtámadta s agyonverte. Jellasieh nag}

r haragra gyúlt e vakmerőség miatt