Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)

Szeptemberi napok

ré? í>ert viszik czél nélkül, a katona eszköz a hatalom kezében, melynek minden parancsát vakon teljesíteni köteles. Késő este volt, midőn Páka faluhoz értünk s itt is a mi századunk húzta rövidet, mert a csokmai csárdán innét eső parlag volt, kijelölve éjjeli tanyául , a mi századunk számára. Ezen parlag négyszögű volt, északról az országút, a mely Pákára vezetett, keletről a csokmai csárda s azon tul Páka ' 1 falu, délről a pákai szöllöhcgy, s nyugatról tölgy-erdő határolta, én tehát ezen er#o szélére rendeltem az egyik podgyász-szekeret s ponyvából sátort csináltattam melléje s ebbe vonultam én és kapitányom, aztán az egyik őrmestert beküldtük Pákára, hogy nekünk minden áron hust és bort hozzon, mert reggel óta még nem ettünk, mintegy fél óra múlva, vissza is érkezett küldönezünk, azonban csak bort hozott, ennivalót semmi árért sem kaphatott már. Se-baj! ez is jobb volt a semminél. Vörös őrmesterünk profunttal is ellátott benünket s erre oly nagyot ihatott az ember, hogy szinte lötyögött a gyomrában. A mint én a sátorunk előtt égő őrtüzet elmerengve néztem, gondolataimban édes atyámmal, nővéreimmel és kedvesemmel társalogni véltem, — egyszerre borzasztó vihar keletkezett, sötét lett az éj, s daczára, hogy már szeptember 11-ike volt, borzasztó égzengés mellett a villám is czikázva hasította a le-Y égőt, aztán nagy cseppekben kezdett alá hullni az őszi eső, koronként záporesővé átváltozva s mi kénytelenek voltunk a sátorból a podgyász szekér alá bújni, nehogy bőrig átázzunk. Volt lótás-futás a táborban, mindenki menekülni igyekezett az eső elöl, s az előbb oly népes, oly zajos parlag most egyszerre néptelen, üres lett, csupán csak itt-ott felállított szekér állt, védve azon néhány embert, a kik az eső elöl alája bújtak. — ^M ég aligkezdett kissé hajnalodni, már verette őrnagyunk az összehívót, a dobok oly tompán reczegtek az eső miatt, a mely még akkor is hullt reájuk s mintegy negyed óra után végre megindulhatnánk. Szeptember 12-én Pákán keresztül masíroztunk Dömeföld falu felé, ezen innét azonban egyszerre balra kanyarodtunk s azon irányban folytattuk utunkat Gutorföldre. — Ez születésem helye, itt születtem 1827. évi junius 5-én, pünkösd utáni kedden ; benéztem a házba, a szobába, melyben először napvilágot láttam, kiszaladtam a pajtáskertbe megnézni, valljon áll-e még a körtefa, melyről, édes atyám ölében tartva, kiskoromban gyümölcsöt szedtem ; kitekintek a rétre, a mely arról emlékezetes