Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)

1849. Az év első fele

20b megüzente, hogy megadja magát s a mikor jött az ellenség^ közéjük ágy áztatott, lövetett és izzé-porrá törte őket. Igy vigasztalta magát a zalai magyar. Hanem megjött az első honvéd, aki azzal köszöntött be: „Vége a hazának!" „Gröígey áruló lett, vége mindennek!" Aztán jött a második, harmadik honvéd is, a tizedik, huszadik is. És mind azt mondta, hogy Világosnál elveszett a haza. De már az eleven tanukat nem lehetett meghazudtolni. Es ettülfogva szomorúság ült a szivekre és meglett emberek is ugy sirtak, mintha az anyjukat temetnék. Néha fel-felviditotta az emboreket a reménység, mikor meghallották, hogy Bem nem adta meg magát. Kossuth is elment a török szultánhoz segítségért. Hogy Komárom is áll még. Hogy jön Perezel Mór 40 ezer emberrel a szultán parancsára. Hogy még nincs veszve a haza. — De mindezeket csak titokban, bizalmas körben és suttogva beszélgették, mert a német ennek utána úgyszólván elárasztotta a vármegyét seregeivel. Leginkább Stájerországból és Letenyén keresztül jöttek hozzánk. Vizmathy Ferencz ekkor letenyei állomási biztosnak éjjel-nappal talpon kellett állnia a forspont-szekerek előállítása miatt, mert szállítani kellett Letenyéröl tovább az osztrák ármádiát és bagázsiáját. Érdekes Vizmathynak aug. 20-án a Letenye vidékbeli községekhez kibocsájtott forspont-tervezete. Itt adom szórólszóra : „F.-szemenyei, dobri, tormaföldi, pákai, és bánok-szentgyörgyi jegyző uraknak; az utolsó hozzám visszaküldje. A hadi kormány rendelete következtében az alább irt helységek birái oda utasíttatnak, hogy ha a kedvetlen kényszerítést kerülni akarják, az alább kitett számú lovakat és szekereket ezen körlevelemben kitett napokra, egymásután következő három napra elegendő szénával ellátva, a letenyei ordiuáncz-istállóhoz kiállítsák, s minden helység tisztelt elöljárói ugy intézzék a dolgot, hogy szekereik rendesen az első nap előtti estve jelenjenek Letenyén, nem pedig másnap délre, mert az elöttök szolgálatban levők csak az utánnok következők megérkezésekor fognak hazabocsájtatni. — Azonban, lia a helységek t. elöljárói a helységre kivetett szekereket meg nem küldenék : a következendőt ne nékem alólirottnak, hanem maguknak tulajdonítsák, mert ugyhiszem, ki-ki tudja állá-