Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)

Szeptemberi napok

m riyétés jövendőjét látom," valamint azt is, hog} r „a nép mindenütt örömmel, a legnagyobb lelkesedéssel és udvariassággal fogadja őket alapszabályait helyesli és tiszteli !... „Kumy Károly és Bara­nyai József vadászokat a mai napon (24-én) szerdáig egy alap­szabályommal Sümeghre, Rendekre, Halápra Bogyay Lajos úr­hoz, onnét Keszthelyre társaságunk "alakítására, szaporítására kiküldöttein, lionnét hiszem, kevés napok alatt társulatom nagy számra fog szaporodni: — miszerint ön uram! ha lelkes kor­mányával és pártfogásával csekély, zsenge de nemes vállalato­mat pártolni, védni, és elősegélni kegyeskedik, nemes czélomat csak dicőség fogja koszorúzni." — A csapat azonban 30—40-nél többre nem szaporodott : söt Buiny Károly, amint Keszthelyről a táborozásból megjött, lemondott: bizonyos, hogy valakinek lebeszélése folytán. Ugyan a fenti napon kelt s Csillaghoz intézett bizalmas levelében pedig igy ír Kovács : „Hála légyen Istennek, hogy abból a ragadós Egerszegből, hol három heti erőlködésem mel­lett vállalatomban az egerszegiek legalább tizszer megbuktattak, ezen szent czélom de hányszor hajótörést szenvedett, míg végre alispán urnák kegyes engedelméből eleresztettem : báli­akkor jöhettem volna el, midőn akartam, eddig dicsőséget arat­hattam volna; most csak alakulásomat tárgyazom meg, néhány „ napok alatt hiszem, nagyobb számra és jeles egyénekkel fog szaporodni, s munkálatomat azonnal megkezdem: ha a me­gyéből kimegyek, meg fogom jelenteni, minthogy népem leg­lelkesebb, bár Veszprém és Fehér vár alá vigyem, örömest jönnek; mely föltételem is, ha bár Jellasich Bécs alá megy is, oldalaslag kisérem. Kormánybiztos úrtól ide rendeltettem, pedig itt minden órám veszteség." A szept. 20-iki ülésben elhatároztatott, hogy a megye lakosait felhívják tépésgyüjtésre. 1 Mindeme bajok közepette még sok privát ügyet is elinté­zett a bizottmány. De még szökött katonákat is köröztetett, akik gyáván megszöktek a puskaporszag elöl. Én is föl jegyzem neveiket, de nem aranybetükkel, hogy az utókor lássa az eset­ből és vésse jól lelkébe: mily gyalázatos akkor félteni bőrünket, midőn a haza a legnagyobb veszélyben van. Ilyen megszökött nyomorultak voltak: Kis János szentgyörgy völgyi, Babos Jó­zsef és Sárközi Ferencz óhidai, Septei Ádám és Trsztenyák i) M. jk.. 2025. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents