Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)
Szeptemberi napok
94 uralkodó szellemét, ne kíméljék a küzdelmet, fáradalmat, melyet a nemzetörök rögtöni összeszedése követel! Sorkatonáink hazafisága engemet az aggottat, a lélekben, t >stben szenvedőt ifjúit erőre ragadott; nyújtson a tisztelt közönség a sorkatonaságunk által előidézett alkalomhoz módot és eszközt annak bebizonyitására, hogy a magyar elpuhult állapotában is hazája iránti szeretetben elődeihez méltó unoka tud is, akar is lenni. Költ Keszthelyen, szept. 15-én, 1848. esti 6 órakor. Csány László, kiv. liiztos." Amint előbb mondám : Telekyt a tisztek határozott és hazafias magatartása jobb útra térité, annyiban, hogy kijelenté, miszerint — hát jó, ö kész megütközni Jellasiclicsal, de a magyar sereg a bán seregéhez képest szánalmasan kicsiny, igy tehát most vissza kell vonulniok Buda felé mégis mindaddig, mig ez idő alatt a magyar seregbe elegendő erő gyülekezik. És csakugyan vissza is vonult. Mindazonáltal a vezérletet Teleky kezében az országgyűlés nem találta tanácsosnak meghagyni. Azt határozták : vegye át a vezérletet István nádor. Csány támogatására és az árulás meggátlására pedig leküldtek még három teljes hatalmú kir. biztost. A nádor megígérte a lemenetelt, de elvárja a képviselőháztól, hogy minél több erőt és minél hamarább bocsájt rendelkezése alá. Hozott is határozatot a képviselőház, a mely szerint minden megye minden 127 lélek után két honvédet állit ki toborozás utján. Csány László is föllelkesité leveleivel a közeli megyéket, s még mindezek mellett a tapolczai járás föbirájához külön levelet is irt Keszthelyről, szept. 17-én, a nemzetőrség kiállítása ügyében. Ez a levél igy szól : A'arga Lajos főszolgabírónak! 1) Ezen szempontban voltam oly szerencsés Nádor ö fenségétől parancsot kapni, mely szerint seregeinket Veszprémnél összpontositni kívánja, és maga személyesen vezérlendi a már si'ilyedö hazának boldogságát kivivandó. Felhívom ezért főszolgabíró urat arra, hogy Tapolcza járásból, mely járás eddig is lelkesedését kimutatta, a leglelkesebb honfiakat a már csakBátorfi L.: Adatok Zalam, tört,, IV.. 44. 1.