Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)

Aurora borealis. Donászy Ferencztől

190 Deák voltam Nagy-Kanizsán, midőn 1871. nyarának egyik estéjén — ugy tiz óra felé egyszerre csak futó dobogás és szörnyűködő moraj hallatszott be az utczákról. A csendes nyári éjszakának álomhintő csendjében, mintha az ég miriád csillagvilága kezdene rejtelmes zengéssel a föld lakóihoz beszélni .... olyan zengés és süvöltés között az egész égboltozat egyszerre a hajnalhasadás szelid rózsapirjában derengett, mi csakhamar a vér setéten izzó vörös pírjára változott, mintha a négy világtáj lángba, vérbe készülne borulni. A kik látták, azok emlékeznek e szívszorító, fenségesen szép tüneményre, mi csak minden száz vagy ezerévben téved ilyen nagyszerű szépségben tájainkra. A lámpák az egész városban elsetétültek, de az utczák, terek s a házak falai fenyegetőn setét vérvilágban úsztak, a hold sápadt tányérja pedig, mintha vértengerben úsznék, mint fényét vesztett, halvány kisértet világot vetett mindenre, a csillagok reszkető világa ellenben még szikrázóbb ragyogással fénylett keresztül a vérpiros izzáson. Síri csend és nyomasztó némaság zárta le mindenek ajkát, csak a kutyák vonítottak kísértetiesen az egész városban, mi még jobban növelte azt az ismeretlen borzongást és döbbenetet, mit az ilyen ritka égi tünemény elő szokott idézni. Voltak, kik ragályt, földrengést, irtóháborút, mások világvégét, üstökös jöttét jósolták belőle, én pedig Klimius Miklós regéjére gondoltam : „Hát én rám ki vár majd az aurora borealis sugáröve alatti csillagviiágban ?