Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)

Tátika már csak omladék. Róth Miksától

107 Munka után elfáradva, ledőltem a magas, buja fűbe ; az erikák oly hivogatólag kacsingattak, a százszorszép irigykedve versengett vele ; kellemes zsibbadást éreztem és szunnyadni kezdék. Egy harangvirág volt épen a fülem mellett s mig a virágról-virágról szálló méhecskék döngicsélései az egyik fülemet foglalkoztatják, a másik fülembe e kis harang virág tündére mesélni kezd. Egyszer volt egy ember, kit mi tündérei a virágoknak nagyon szerettünk ; mért ? Mert költő volt. Gyakran felkeresett bennünket s megjelenésével mindig megörvendeztetett bennünket : Mert megértettük egymást, Elmerengve sétált naphosszan át e romok között, miközben lelkében szebbnél szebb regék szülemlettek, s mi minő örömmel hallgattuk ! Sokszor ledőlt közénk s mi oly jó barátokká lettünk ; — ilyenkor aztán összesúgtunk valamennyien és egy szép, de szomorú történetet meséltünk neki Tátikáról, Reziről, melyet e hideg falak sóhajtanak folyton s melyet ti közönséges emberek megérteni sohasem tudtok, ha e kedvenczünk azt nektek el nem regéli ! És ezen ember .... „Kis tündér! Ezen ember Kisfaludy Sándor volt. Ez az ő birodalma! És Kisfaludy neve itt e romok közt ugy jő ajkamra, mint a jó muzulmánnak Allah dicsőítése : La illah, ill Allah wamohamed vasul Allah !" „Úgy! Úgy!" bólingatott a kis harangvirág tündére s behúzta magát a virág kelyhébe — én pedig felébredtem. Az esti szellő végig ringatja a virágokat, azok pedig nagyokat bólingattak. Úgy! Úgy!