Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)

Tátika már csak omladék. Róth Miksától

TÁTIKA MÁR CSAK OMLADÉK. Irta : Róth Miksa. Hallgatva s gyönyörködve az előttünk távolból felbukkanó „pipázó" Tátikán, gyalogoltunk a zalaszánlói uton, s m ig útitársam időközben rettentő cynismussal szedte össze lancettájával az „ozont szóró eső" által előcsalt bogarakat gyűjteménye számára, addig beleképzeltem magamat e fenséges völgy történeti múltjába. Egy törzs kiválasztja Tátika hatalmas szikláját, tetejére sziklatömbökből erős házat készit. De a törzsfő, ki élettapasztalatával a fejlődő családnak, szívvel és észszel irányt ad ; öreg, nagyon öreg. A természet megváltozhatlan törvénye az öreget megfosztja életétől, a család, a kihűlt testet a völgybe viszi le, paripájával s fegyvereivel együtt eltemeti, föléje hatalmas halmot hány. Es igy megy ez ivadékról-ivadékra. A halmokon csemeték, ezek hatalmas fákká nőnek, a néptörzs elszéled, körüllakja Tátikát s fejlődik. Mentül több halom jelzi a halandóságot, annál több a fejlődés az élők között s a hegytetőn már többé nem menhely, hanem egy kihivó váracs emelkedik. Es jön a ker^ztény vallás — mely az ember kezébe verekedő eszközök helyett olvasót ad ; megtanítja imádkozni a pogányt az imakönyvből, mialatt lassankint elfelejti ősei vallását s elhunyt nagyjait már szentelt földbe temeti. Haladnak a századok s az ember futva alig bir lépést tartani vele, a néptörzsek sokaságából időközben boldog s hatalmas nemzetet egy rettentő förgeteg megállásra kényszeríti. 1243-at irnak, itt a tatár! Temetővé válik az ország s kiégett romokká a városok, falvak s erődök. Sem kard, sem olvasó nem használ, vége mindennek ; Tátika vára füstölgő romhalmaz. A hirtelen orkán után megjött a verőfény, de ezzel együtt az ország siralmas nyomora! A kitakarodott tatárok eltávoznak s Tadcnko Zclaud veszprémi püspök erős szivvel fog hozzá a vár felépítéséhez. Okulva a régieken, a várat megnagyobbítja s erős helyőrséggel ellátva, jól felszereli. Róth Miksa.