Bodorkós Zsolt: Gutorfölde története (Zalai Kismonográfiák 8., Zalaegerszeg, 2004)

Függelék

az ebédhez ültek le. Kivül, a folyosón (?) idegenek beszélgetése hangzik. [...]...kopogtatják az ajtót s nyomban belép rajta két úr. „Bizonyosan a tanfelügyelő úr lesz" - gondolja feleségem - „de hát hisz'férjem úgy véle, hogy ma az is ott lesz a gyűlésen... "Az egyik úr előre lép és megáll a „munkában " levő, bámuló család előtt. [...] - „Jó napot! - mondja az előlépett úr - én gróf Széchenyi vagyok. Nincs itthon a tanitó úr?" - Miután szegény feleségem leküzdte a meglepetés zavarát, elfogult hangon megmagyarázta, hogy hol valék. „Nagyon sajnálom. - mondja ő méltósága - szerettem volna találkozni vele. Én adtam fát erre az iskolai épületre, hát óhajtottam megtekinteni: megfelel-e a czélnak?... " [...] Megtekintette a tantermet s feltűnt neki a tisztaság különösen (No, ez nem ám az én érdemem, t. olvasó!) és kifejezést adott általános megelégedésének. A náprádfai birtokát nézte О méltósága Zichi gróf és két gazdatisztje kíséretében s ez alkalommal nem esett nehezére azt a szegény falusi iskolát is meglátogatni. És e látogatás már a második két év alatt. Bizony-bizony szép példa ez sokaknak; de legkivált épülhetne rajta a min.-isk.-látogató, aki eddig még csak 2-300 méternyiről látta ezt az iskolát! Ma már senki sem tagadhatja a népnevelésügy, mint az állam létfentartási legfőbb tényezőjének, súlyát. Úgy látszik, gróf Széchenyi Béla úr О méltóságának is mélyen szivébe vannak vésve dicső emlékű atyja eme szavai: „Magyarország nem volt, hanem lesz!" - Legyen meggyőződve О excellentiája, hogy szives leereszkedése Náprádfán iskolaügyi tekintetben nem fog hatás nélkül maradni. Göntér G Endre, tanító " További adalékokkal naplója szolgál. Tanulságos sorok, amelyek sokat elárulnak kora iskolai oktatásáról, az oktatás körülményeiről. Itt most csak kizárólag a náprádfai iskolára vonatkozó részeket közöljük: [1887] „Deczember 5-én. Ma az iskolában egy különös esetem volt. Vagy 8 gyermek múlt szombaton az „ABC" kis betűin áthaladván, az olvasó (a tulajdonképpeni első osztályba) haladók csoportjába tétetett át s szigorúan meghagytam nekik, hogy hétfőre (mára) irkával s toll-tintával ellássák magukat (mert eddig legnagyobb erőlködésemre nem bírhattam őket rá, hogy azokat beszerezzék), különben visszaküldöm őket. S kettő kivételével engedelmeskedtek is; de ez a kettő azt felelte „Nincsen édesanyámnak pénze, meg aztán azt mondta, hogy én írni ne tanuljak, csak olvasni! " Erre én azt feleltem nekik: „ ha a ti édes anyátok az én dolgomba bele avatkozik, akkor én titeket nem tanítlak! Addig, míg irkátok nem leend, én haza ugyan nem küldelek benneteket, de nem foglalkozom veletek, úgy veszem mintha itt sem volnátok. " S egész nap rajok sem hederítettem. Mikor társaik olvastak és nekem a kérdésekre felel192