Bodorkós Zsolt: Gutorfölde története (Zalai Kismonográfiák 8., Zalaegerszeg, 2004)
Molnár László: Az oktatás története
Az ülésnek egyetlen napirendi pontja volt: Körzeti általános iskola szervezése [Gutorföldén] Zalavármegye Tanfelügyelőjének 3101/1946. sz. a. k. leirata alapján. A leírtakban foglaltak megismerése után az ülés résztvevői a következő határozatot hozták: „ Gutorfölde községben egyik tanterem a háború folyamán megrongálódott s jelenleg tanításra alkalmatlan. Mivel a két községnek az ált. iskolához legalább 3 tanteremre van szüksége, de jelenleg csak kettő van, így a tanterem rendbehozataláig az általános iskola megnyitásának elhalasztását kéri. Ha az említett tanterem elkészül a testületek újabb határozathozatalra hivassanak össze. Végül tanító bejelenti, hogy ezen határozattól függetlenül az I-VI. osztályokban máris az ált. iskola tanterve szerint kezdik meg a tanítást. " A jegyzőkönyvet Bálás Béla még kántortanítóként írta alá. így szerepel az 1946/47. tanév anyakönyveiben is, majd az 1947/48. tanévben megbízott igazgatóként. Tehát ő lett a gutorföldei általános iskola igazgatója. Az 1948/ 49-es tanévben azonban már nem ő, hanem Jakabfy az igazgató. A következő év náprádfai anyakönyvében is mint állami tanító szerepel. Ez utóbbi jelzőt saját kezűleg írta a neve alá. 41 Az 1948-1950 közti időszakról megbízhatatlanok az adataink, de a korábbi évekhez képest lecsökkent létszámból biztosra vehetjük, hogy 1948-tól az VVIII. évfolyam tanulói már Gutorföldére jártak. 42 Az alsó tagozat tehát megmaradt Náprádfán. Az 1948/49-es tanévben Bálás Béláné és Bányai Tivadar írta alá az anyakönyveket. Az 1954/55-ös tanév végéig Bálás Béláné egyedül tanította a négy osztályt, bár a '49/50-es tanév anyakönyvén „Enyedy" aláírás is szerepel. 1955 szeptemberétől azonban már másodmagával, Turbuly Lászlónéval tanítják az I-III, II-IV. osztott osztályokat 1958 júniusáig. Ugyanezen év szeptemberétől Állami Általános Iskola lett az addig „Náprádfai fiók állami általános iskola" neve, de más változás is történt. Bálás Béláné és Turbuly Lászlóné helyére Török Béláné és Nagy László került. A következő tanévben Török Béláné mellett Dömötör Mária lett a másik tanító. Az 1960/6l-es tanévtől az 1966/67-es tanév végéig a Török Béláné - Turbuly Lászlóné páros tanította a gyerekeket. A csökkenő gyereklétszám feleslegessé tette a két tanítót, 1967 szeptemberétől az 1971/72-es tanév végéig, a náprádfai iskola megszűnéséig Turbuly Lászlóné volt a tanító. 43 Rádiházai iskola: 1949-től szerveztetett az iskola. 44 A tanítás az 1931-ben épült, korábban a Bartha uraság anyjának lakóházaként szolgáló, 1948-ban államosított épületben kezdődött. A csak alsótagozatos iskolába Rádiházáról és a hozzá tartozó 137