Bodorkós Zsolt: Gutorfölde története (Zalai Kismonográfiák 8., Zalaegerszeg, 2004)

Káli Csaba–Molnár László: Iparosok, kereskedők és a közjó szolgái

falu kereskedelmét, amihez még Rádiházán is társult egy élelmiszer jellegű vegyes üzlet. 15 A téglagyár és a mészégető után Gutorfölde harmadik, de akkor legjelen­tősebb ipari üzeme az 1970-ben átadott almatároló, almaosztályozó és hűtőház komplexum lett, amely a már meglévő állami gazdasági és termelő­szövetkezeti almáskertekre épült, illetve elősegítette az almaültetvények további gyarapodását. 16 Sajnos ugyanebben az időben bizonyos ipari jellegű tevékenységek viszont megszűntek, hiszen nem sokkal korábban bezárt a pékség, a malom és a szeszfőzde. 17 A hetvenes-nyolcvanas évek általános problémája volt, hogy a növekvő igényekkel nem tartott lépést a szolgáltató jellegű kisiparosok létszáma, akiket ráadásul adminisztratív korlátokkal is sújtottak. A kilencvenes évek elején, a gazdasági válság különösen a mezőgazdaságot érintette, de a tőkehiánnyal küszködő, elavult technikával dolgozó, kisméretű falusi üzemeket sem kímélte. Időközben a Somogy-Zala Megyei Cserép és Téglaipari Vállalathoz került gutori téglagyárnál is értékesítési gondok je­lentkeztek, amelyet 1991. december 31-ével időlegesen le is állítottak. 1993 elejére nagy nehezen találtak egy magánszemélyt, aki megvásárolta a gyárat, de a termelés csak időlegesen indult be, a kilencvenes évek második felében leállt az üzem. 18 A redukció mellett szerencsére voltak beruházások is, így 1992-ben a hűtőházi telepen beindult egy léüzem, az akkori nevén DALMA Rt, amely 80 embert foglalkoztatott. 1998-ban tulajdonosváltás történt, ami névváltozással is járt, így lett a cég neve ZALAOBST Rt. 19 2003-ban már ­osztrák tulajdonlás mellett - Hungáriaobst KFT lett az üzem neve. 20 A közjó „szolgái" között első helyen a falu gyógyítóit kell említeni. A két világháború közötti időszakban hosszú ideig Nován székelt a gutoriakat is szolgáló körorvos, mígnem 1936-ban szerveződött meg a gutorföldei székhe­lyű körorvosi állás. A körhöz tartozott még: Pusztaederics, Szentpéterfölde, Csertalakos, Náprádfa. Dr. Urban Károly személyében már 1931-ben volt orvosa Gutorföldének, de ő magánpraxist folytatott, a körorvos Dr. Lendvai István lett. 21 Több évtizedes szolgálata a hetvenes évek első feléig tartott. 1975. február l-jén Dr. Tóth Ottót nevezték ki körzeti orvosnak. 22 Őt 1996. november l-jén - némi zökkenőkkel - Dr. Nagy Artúr követte, akinek felesége 1996. december 10-én megkezdte a körzeti fogorvosi rendelést. 23 Újabb változás 2003. december 16-án történt, amikor is dr. Barbalics Marianna lett az új körorvos. Az orvoshoz hasonlóan kezdetben a legközelebbi gyógyszertár is Nován volt, amit csak 1964-ben sikerült a faluba telepíteni, először egy ideiglenes helyre, majd 1968-ban - az új épület elkészültével - jelenlegi végleges helyére. 24 121

Next

/
Thumbnails
Contents