Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Haász Gabriella: Szentgyörgyvár története 1676–1849-ig - Halászat, rákászat

vettek számba, s ez az eredmény felülmúlta a klasszikus úrbéres földek 134 holdját. A 47 helybeli mellett 1780-ban felbukkant egy külső birtokos is, Zalaszentlászlóról.

141 Már az uradalom kezelésében volt 1784-ben a Sovány irtvány nevű nagyobb határrész, de mint a neve is mutatja, nem fizetett túl jól, ezért átengedték 49 helybeli és környékbeli gazdának, szőlőtelepítésre.

142 Az Urbáriumnak megfelelően járt el a földesúr, a megyei küldöttek jelenlétében, amikor az 1793as „urbáriomi regulázáskor" szabályszerűen megváltotta 55 jobbágy és zsellér irtásföldjeit, melyek ezúttal már 242 1/2 holdat foglaltak el.A birtokosok között egy égenföldi ember is található. Az 1 -9 hold nagyságú földekért holdanként 3 Ft-ot fizetett a földesúr, egy kaszás rétért pedig 1 Ft 30 krajcárt, s ezzel ezek a majorsági földekhez kerültek.

143 A Zala-völgy bozótjainak kitisztítására kötött szerződések már eleve tartalmazták, hogy a szabadságos idő elteltével a földesúr saját hasznára fogja fordítani az irtványokat. 1807-től kezdték a jobbágyok irtani a betefai malomtól észak felé, a mándi hídig terjedő részt, a betefai és mándi pusztákban. A cél megfelelő rétek kialakítása volt. Az első négy szabad esztendő után újabb négy évig holdanként 1 Ft 30 krajcár kaszapénzt voltak kötelesek fizetni, végül két évig, ami már esetleg termett a réten, felében kellett beadniuk. A területen tíz év alatt kivágott fa kizárólagosan a földesurat illette.

144 Jóval szabadabb lehetőségeik voltak viszont a berek D-i részén, a sármelléki határ mentén, még az 1830-as években is, ahogyan erről több határlevél és tanúvallomás szól. Itt helyezkedett el a plébános „határsürüje", amelyben a falusiak legeltettek, majd az 1820-as évek elején szántófölddé irtották. Tőle Kre, a Zala vizéig, a négyes határpontig mindig szabadon éltek a berek javaival: faiztak, vesszőt vágtak és hordtak, halásztak, legeltettek, ha a vízállás megengedte. Az említett 1828-as allévágás után esztendőnként folytatták a vágást ugyanott, az egykori határsűrű szomszédságában. Az uradalmi tisztek jóváhagyásával történt mindez, zalogoltatás csak az odajáró sármellékieket érintette.

145 Ez az állapot a szabályozásokig maradt fenn, amikor a környezet is megváltozott. Halászat, rákászat Az uradalom falvaiban az egyik alapvető gazdálkodási forma a Zalán, KisBalatonon űzött halászat, speciális és nagyon jövedelmező ágazatként pedig a rákászat volt. A halászóvizeket árendáért bérelték a halászok, pl. Égenföldön, s szerződésük értelmében évente fejenként 6 Ft-ot kellett fizetniük, 1790-ben.

146 Az uradalom, más formában, közvetlenül is részesedett a ter77