Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Haász Gabriella: Szentgyörgyvár története 1676–1849-ig - Népességi viszonyok

fából álló berkek vágynak." A vizes-vizenyős öblök náddal, sással, gyékénynyel, égerrel, kőrissel és egyéb „berekfákkal" voltak benőve, melyek szélességét 1836-ban Fényes Elek 1/2 mérföldesként írta le, Zalaapáti-Esztergály magasságában.

53 A haszonvétel módjai körülményesek voltak: nádat vágni és fát vágni-gyűjteni, „faizni" csak télen lehetett, legeltetésre a szárazulatokon, szigeteken és a völgy szélén nyílt mód. A halászok, rákászok rendszeresen éltek a folyóból, de az általuk kihelyezett varsák, vej szék a meder egy részének elzárásával jártak, s növelték az árvízveszélyt. Rendeletekkel próbálták tiltani a gyakorlatot, maga a megyei alispán is beszámolt a közgyűlésnek egyik szemléjéről, még 1795 februárjában: "...a mint az Szent-Györgyvári és Szalavári Berekben mostani kint léte alkalmatosságával tapasztalta a halászatért vej szék, rekesztékek, és azokban leverettetett nagyobb Czövekek a vizet fent tartván, az egész Sikság el buréttatna..." Észrevételei közt szerepel, hogy a vízbe dőlt fák és ágak ugyancsak elszorítják a medret, s a víz kiönt a rétekre.

54 A vízileírás hívta fel a figyelmet az erdőirtásokra, melyek a domboldalak képét megváltoztatva a vízjárást is befolyásolták. Mint láttuk, az utak állapota is kívánnivalót hagyott maga után a „szaggatások és gödrök" miatt. A környező dombokról lemosott lösz, homok hozzájárult a Zala-völgy feltöltődéséhez, iszaposításához.

55 A folyón és a berken csak kijelölt helyeken lehetett átjutni. 1725-ben az uradalom ingatlanjainak és lakosainak összeírásából értesülünk kompok használatáról. A komp a mándi malomnál volt kikötve, az átkelésért fizetni is kellett. 1759-ben Csányi György alispánnak Széchényi Zsigmondhoz írt levele szintén említést tesz róla. A hajót, amely személy- és teherszállításra szolgált, a két part között kifeszített kötélen húzták át, a gyorsaság és a biztonság növelése érdekében.

56 Ezzel a megoldással később már nem találkozunk, a révészek hagyományos módon hajóztak át a nyílt vizeken, s az út egy órát vett igénybe. Az 1792-es térképen Győry József megyei földmérő bejelölte a „trajectusokat" azaz az átkelőket, melyek a főmedret és a mellékágakat átvágva csatornát képeztek a nádasban, egyik parttól a másikig. Szentgyörgyvár közelében 3 átkelő működött: az első a bókaházi Gombóc-réttől indult, s a Büki-patak és a mándi-szentgyörgyvári út találkozásánál ért ki; a második Hosszúfalut és vele szemközt Szentgyörgyvárt kötötte össze; egy harmadik pedig Zalaapátitól kezdve a sármelléki határ északi részébe jutott át.

57 Népességi viszonyok Szentgyörgyvár népességét a veszprémi püspökség egyházlátogatási jegyzőkönyveiből, az uradalmi összesítésekből és az állami adójegyzékekből 59