Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Haász Gabriella: Szentgyörgyvár története 1676–1849-ig - Határbejárások

chényi-uradalmat Liebenberg (Lunkányi) János jószágigazgató, Oszterhuber György ügyész, Ányos Gáspár ispán képviselte. A szentgyörgyváriak: Csörgei György, Szántó György, Major György, Mátis György, Tollár József, Őz György, Rádóczi János, Tislér Mihály, Retecz Imre, Szántó József és Pintér János jobbágyok. Köszvényesről két kisbirtokos, Nagy József és Tompa László jelent meg. A legészakibb ponton, a Büki-patak Ny-i partján találkozott Mánd, Köszvényes és Felsőpáhok határa. Innen először Ny-i irányban futott a határ, a mai Köszvényestől ÉNy-ra, keresztül egy „vízhordta árkon". A Mánd fölötti dombnak felfelé tartva, erdőben, a páhoki dülőút vonalát követte, négy megjelölt ponttal. A hosszan elnyúló dombtetőn D-nek fordulva, a mándi és a köszvényesi erdő, szántóföldek szegélyezték két oldalról a határt, melyen az irányt tartva összesen 16 határpontot rögzítettek, egymástól leggyakrabban 40-50 öl távolságra. Végül kiért a Zala-völgyi országút közelébe Mánd és Szentgyörgyvár között, s visszafordulva K-i irányba, rétek mentén találkozott újra a patakkal és a felsőpáhoki határral. A bejárt út képezi ma is Szentgyörgyvár és a Köszvényest magában foglaló Felsőpáhok közös határát. Helyén dülőút van, az erdőségek viszont, különösen a mándi oldalon, megfogyatkoztak, s már átszeli a határvonalat az új műút is.

45 1825-ben, amikor az Alsópáhok-Sármellék közti határhalmokat újították meg, a Szentgyörgyvár felőli hármashatárról indultak el a falvak képviselői. Ez a pont az úgynevezett „határvölgyre" esett, ahol a vízmosásos árok partjain emelték a három falu határjeleit. A ma itt folyó patak széles árkával és ÉK-DNy-i folyásirányával azonosíthatóvá teszi a helyszínt, s jelenleg is ez a találkozási pont.

46 A Szentgyörgyvár-Sármellék-határ pontos megállapítását egy incidens előzte meg. 1828-ban szentgyörgyváriak egy csoportja az uradalmi ispán vezetésével elfoglalta a Zala-berek egy erdejét, az ott fát vágó sármellékiektől elvették a fát, és allét vágtak azon a részen, amit a sármellékiek sajátjukénak tudtak. A helyszíni tanúvallatáskor a megidézett sármellékiek úgy jellemezték ezt az erdőt, mint ami ritkásabb, alacsonyabb jobban le van vágva, s „emberemlékezettől fogva békességben és kizárólag a sármellékiek által használtatott." A tanúk számára a 70-80 fősre becsült szentgyörgyvári seregből sokan ismerősek voltak: Tompa József, Kámán József és öccse, Jancsi, Németh Mátyás takács, Kenései Antal takács, Szántó György, Szabó József, Bogyó József, Hunszusz Vendel és fia, Kiss Major György, Gáti Mihály, Major János, Major Miska, Csörnyei József és fia, Mátés József, Rádóci János, Öreg Tompa János, Öreg Major Ferenc, Mátés Ferenc, Kárász László, Horvát György, Kárász György, Ősz Andor, Öreg Mátés József, Tiszai Mihály, Köntös György, Köntös László, Kis Rádi Ferenc, Pálfi Ferenc, Tollár József, Kiss Végi János, Kalmár János, Szijjártó József, Barkó György, Kámán Lász55