Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Petánovics Katalin: Szentgyörgyvár néprajza - Az emberi élet szokásai

odalépett a vőfélyhez, kalapját és pénztárcáját a tányérra borította, s bezárta a táncot. Egy életre megvette, magához váltotta a feleségét. Ezután az újaszszony beállt az asszonyok közé, s terítette az asztalt, kínálta a vendégeket. A múlatás folytatódott. Neki pedig megkezdődött a haláláig tartó szolgálata. Aki hazament lefeküdni, azokat reggel a vőfélyek keltették, és hívták reggelizni. Hétfőn délben ért véget a lagzi. Kifizették a zenészeket, legtöbbször ők kapták meg a menyecsketánc árát is. A távozó vendégeknek süteményt, perecet, húst csomagoltak. A háziak még ezután sem pihenhettek, előbb helyre kellett állítaniuk a ház megszokott rendjét. Az újasszony egy hétig nem mehetett haza a szüleihez kállátóba /látogatóba/, mert azt tartották, hogy akkor nem marad meg az új otthonában. Többnyire a lányok mentek menyecskének a férjük családjába. Ha a faluban maradtak, csak másik házhoz költöztek, akkor a kelengyéjüket lepedőbe csomagolva vitték át, a szekrényt, vagy az ágyat szekérrel. Dunyha, párna, ezekhez huzat, lepedő, asztalterítő, törülköző, szalvéta, kosárruha tartozott a stafírungba. Hogy kinek miből hány jutott, az a leány családjának vagyoni helyzetétől függött. A harmincas évek második felében az igényesebb és ügyesebb lányok megtanultak hímezni, horgolni, és a párnák szélét, az ablakfüggönyöket, a szekrénycsíkokat, falvédőket részben lyukhímzéssel, részben slingeléssel varrták ki. Edényeket, háztartási felszereléseket nem vittek magukkal, mert az anyósuknál volt minden. Legfeljebb egy-két kedves poharat, vagy a nászajándékba kapott rézmozsarat, mérleget hozták át. A nagyobb házakban két szoba is volt, a kisebbekben csak egy. A népes családokban, ahol minden nem és korosztály együtt élt, az alvás sem volt egyszerű. A két szoba közül az egyik fűtetlen volt, ott télen nem aludt senki. Maradt az egy fűthető helyiség, a konyha, és az iskolából már kimaradt fiúknak, legényeknek az istálló. Ez minden családnál így volt. A szegényebbeknél heten is aludtak egyetlen szobában. Agyban, padon, ágyak alá tolható deszka supiban, amit este kihúztak, és a kisebb gyerekek abban aludtak. Másutt a fal mellett lévő ágyak végére két rudat fektettek, arra halmozták fel a nem használatos ágyruhát, s alatta volt a bújó, ahol két lány is elfért. Nappal az ágyterítőt lehajtották, és az eltakarta a szegénységüket. Ahány ház, annyi leleményesen kialakított alváshely. Aludtak a konyhában, a kamrában, mindenütt. Nem csoda, ha arra törekedtek, hogy legyen saját házuk. A második világháború után kevesebb lett a gyermek, a nagy zsúfoltság valamelyest csökkent, és a kiosztott házhelyeken gombamód szaporodtak, épültek az új házak. A hatvanas, de főleg a hetvenes évektől kezdve annyira megfogyott a falu lakossága, hogy a hajdan szűk portákon alig lakik egy-két ember. A fiatalasszony munkáját az öregszülők határozták meg a gazdaságban is és a házban is. Az állatok etetése, gondozása, fejés, tömés, mezei munka, piaco175