Molnár László: Ortaháza története (Zalai Kismonográfiák 6., Zalaegerszeg, 2002)

Sport- és kultúrális élet

ben a helyettesítő költségeit a község tartozott fizetni. Ugyanebben az évben Daru Antalné helyett már Danics Antalné a körbába. Ezt a szülésznő körjegyzőhöz benyújtott szabadságkérelméből tudjuk. Sza­badsága alatt Szabó Pálné mikefai körszülésznő helyettesítette. Danicsnéról tudjuk, hogy a körjegyzőség falvaiban látta el feladatát. Kisszigetben lakott, oklevelét 1910. január 31-én állították ki. Évi fizetése 600 P. Esetenként egy szülésért 10, két-vagy több szülésért 8 pengő a fizetsége gyermekenként. A falu halottkéme Parti Pál volt, akinek esetenkénti díjazása 1 pengő volt. 1960-ban a község még mindig Gutorföldéhez tartozott orvosilag. A taná­csok körzetesítése után, 1965-ben került át egészségügyileg is Pákához. Ez nem változott meg a háziorvosi szolgálat létrehozása, és a szolgálat, vállal­kozóvá válásával sem. A község által létrehozott orvosi szobában (rendelő­ben) hetente egy alkalommal rendel a pákai háziorvos. A fogorvosi szolgálat létrehozása - a pákai fogorvosi rendelő és szolgálati lakás megépülése, 1981­óta szintén részese ennek a körnek. Sport-, és kulturális élet A falu sport életéről keveset tudunk. Egyetlen hivatalos adat, amikor a kép­viselőtestület az EPOSZ, számára 300 Ft-ot szavazott meg, labdarúgó pálya építésére. Ez a pálya Vajmi Andrásék mögötti területen, az iskola kertjével határos volt. Később a kanászházon túl, Gutorfölde felé építtettek újat. Erre adhatta az önkormányzat a támogatást. Az 1939-ben alakult csapatban ortaháziakon kívül pákaiak, és gutorföldeiek is játszottak. A futballcsapat az 1950-es évek második felében szűnt meg. A hatvanas években a falu fiataljai a környező községek, főleg Páka labdarú­gó csapataiban játszottak. Ennek elsősorban az elvándorlás miatt lecsökkent gyermeklétszám volt az oka. Kis létszámú településeken nem volt elég játé­kos korú fiatal. Pezsgő volt viszont a kulturális élet, főleg a két háború közt. Ez elsősorban a színdarabok betanulásából, és előadásából állt, de rendeztek ünnepélyeket, amikor a műsort vers, ének és táncszámokból állították össze. Ilyen alkalom volt a hősi liget avatása is. Erről, valamint a színi előadásokról is maradtak ránk fényképfelvételek. Részt vettek a falu iparosai a Pákai Iparos Olvasókör életében is. Az ottani hagyományos szilveszteri színdarab előadás, és bál fon­tos esemény volt, főleg az elsőbálos lányok életében; de a kör által járatott folyóiratok, és a kör könyvtára művelődési lehetőséget is biztosított. A kulturális élet tárgykörébe kell sorolnunk a táncmulatságokat, a bálokat is, mert ez nem csak a fiataloknak jelentett jeles eseményt, hanem a falu aprajá­nak-nagyjának; a társas érintkezés színtere is volt. Ezeket a kocsma udvarán, 80

Next

/
Thumbnails
Contents