Mészáros Ferenc: Pacsa története (Zalai Kismonográfiák 4., Zalaegerszeg, 1998)
Mészáros Ferenc: A község neve - Gazdasági és társadalmi változások a 18. században - Jobbágyok, urak, terhek
san tudta helyreállítani az egyensúlyt. 1720-ban még azt írták a faluról, hogy jellemzők a „két nyomásba egyenlően osztott földek". Ez azt jelentette, hogy az egyik részen termeltek, a másikat pihentették. A művelés nem volt könnyű, mert ezek a földek „agyagosak, göröngyösek, egy köböl után néggyel teremnek" tehát az elvetett magnak négyszeresét takaríthatták be a gazdák. 9 A termelt növények és a tenyésztett állatok elsősorban a szükségletek közvetlen kielégítését szolgálták, piacra csak bor és szarvasmarha kerülhetett ebben az időben. Ez volt az oka annak, hogy a szőlőültetvények növekedése mellett fellendült a szarvasmarha-tenyésztés is. Ezzel együtt járt a legelők kialakítása, ami új földterületek feltörését tette szükségessé. Az állattenyésztés tömegesítése természetesen nagy kockázatokkal is járt, hiszen az állategészségügyről még nem is beszélhetünk, ha valami vész ütötte fel a fejét, annak elterjedését csak elszigeteléssel tudták meggátolni. Ez történt Pacsán 1772ben: a fellépő marhavész miatt az egész környéket lezárták, míg a járvány el nem vonult. A lakosság fegyelmezetten betartotta a szigorú rendelkezéseket, az egész körzetben mindössze Szentpéterúron kaptak rajta egy gazdát, aki az éj leple alatt tiltott helyre ment szénáért. Az állattenyésztés fellendülése új foglalkozásokat tett fontossá: megbecsült ember lett az állatokat őrző csordás és kanász. Mivel ők életük legnagyobb részét a határban töltötték, náluk jobban azt alig ismerte valaki, ezért aztán a határviták jelentős szereplőivé, gyakran perdöntő tanúivá váltak. Ettől az időtől kezdve vált gyakorlattá a dűlők kialakítása, s a dűlőnevek zöme is ekkortájt keletkezett. Az egyes falvak határának dűlőkre tagolására a 18. században került sor. A dűlő a település környékének meghatározott, többnyire névvel is megjelölt része, amelyben a barázdák egy irányba „dűlnek". Jeléntette azt a földcsíkot is, amelyen az eke megfordult, s így az egyes határrészeket elválasztotta egymástól. Kezdetben a megművelt földeket minőségük, a lakhelytől mért távolságuk és fekvésük szerint osztották több részre. E tagolás célja elsősorban az volt, hogy a lehetőség szerint mindenkinek arányosan jusson a jobb és silányabb határrészekből, és minden gazda egyenlő mértékben legyen kitéve az időjárás viszontagságainak. Ettől kezdve egy tulajdonos földje gyakran 15-20 darabra aprózódott szét a határban. 10 Eleinte a dűlőkön belül az egyes parcellákhoz nem vezetett út, ezért a gazdák kénytelenek voltak lehetőleg azonos növényeket termelni, hogy lehetőleg kevés kárt tegyenek a másik terményében. Az ekkortájt kialakult dűlők viszonylag sokáig fennmaradtak; jelentős részük még ma is él a lakosság idősebb tagjainak körében. 56
