Mészáros Ferenc: Pacsa története (Zalai Kismonográfiák 4., Zalaegerszeg, 1998)

Mészáros Ferenc: A község neve - Az első világháborútól a gazdasági válságig (1914–1929) - A szociális helyzet 1921-ben

mutató 4,6-re csökkent, ami pozitív változást jelentett. Az átlagadat javulása ugyanakkor szélsőségeket takar: a szegények közül sokkal többen, a gazdagabbak közül sokkal kevesebben éltek egy lakásban. Arról nem tudósít a felmérés, hogy hány több lakásból álló ház volt, de biztosan ezek közé tartoztak az uradalmi cselédházak és a módosabb zsidók által az alkalmazottaknak épített szolgálati lakások. A Koréin és a Kohn család már ekkor arra törekedett, hogy a legjobb dolgozóit hosszabb időre magához kösse. Kohn Sándor egyszerre 3 lakást építtetett. Igaz, kis alapterületnek voltak, amekkorákat a faluban a legszegényebbek építettek, de megoldották a kocsis vagy béres lakásgondját, ráadásul le is kötelezte őket, hiszen a lakás csak a munkaviszony idejére járt. A szoba 18,6 m

2

, a konyha 12 m

2

, a kamra 12 m

2 volt, és minden lakáshoz készült még sertés- és egy baromfiól, valamint egy 34 m

2-es közös istálló. A szolgabíró megállapította, hogy a javulás ellenére „lakásínség van".

1 A faluban az előbb említett házakon kívül nem épült több lakás a háború óta. A foglalkoztatottságról óvatos és kissé ellentmondó elemzés készült. Többnyire általánosításokat tartalmaz, főleg a kényes pontokon. Alaptétele, hogy a lakosság nagyobbik része (számadat nincs) földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó kisbirtokos, de jelentős a napszámosok és az urasági cselédek száma is. Ennek ellenére azt állítja, hogy az esetleges földreform iránt érdeklődés talán, de igény semmiképpen nem mutatkozna. Ezt az állítást a felmérés a háború következtében továbbra is fennálló munkaerőhiánnyal indokolja, melynek következtében a keresetek jók, a lakosság életszükségletei fedezve vannak. Különösen jónak ítéli meg a cselédek helyzetét, mert a nők is hozzájutnak alkalmi munkához. A foglalkoztatottságot javította a téglagyár és a gőzmalom. Ez a két nagyobb ipari vállalkozás akkor együttesen 4 állandó és 4 időszaki szakmunkást, valamint 10-12 napszámost tudott foglalkoztatni. A malom tűnt előnyösebbnek, mert egész éves munkalehetőséget biztosított. Igaz, a téglagyár jobban fizetett, így az évi átlagkereset a két helyen alig különbözött. A hagyomány szerint mégis rangosabb dolog volt a malomban dolgozni, mint a téglagyárban. Az elemzésben az áll, hogy az időszaki munkások keresete egész évi megélhetésüket biztosította, ezt azonban az idős emberek visszaemlékezései nem erősítették meg. Elmondásuk szerint nagy szükség volt arra, hogy az üzemi idő szünetében alkalmi munkát vállaljanak, s így keresetüket kiegészítsék. Igyekeztek kihasználni a téli fakitermelési lehetőségeket, csoportosan vállaltak erdőtisztogatást, irtást, és szükség szerint bármilyen erdei munkát. Fizetségként megkapták a tuskót és az ágakat, melynek fejében fel kellett dolgozni a törzset. A kivágott fa helyén tisztás maradt, mert elszállították a 131