Sorok János: Zalabér története (Zalai Kismonográfiák 3., Zalaegerszeg, 1997)

Zalabér községgel kapcsolatos híres emberek - Béri Balogh Ádám - Wathay Ferenc

Zalabér községgel kapcsolatos híres emberek Béri Balogh Ádám Születési helye bizonytalan, a lexikonok általában valamelyik Vas me­gyei faluban vélik azt. Tagadhatatlan, hogy az anyja, Káldy Rebeka neve Vas megyére utal, de Bérben is éltek és birtokosok voltak a Káldyak, sőt kú­riájuk is volt itt. A Baloghok viszont régóta már bériek voltak, 161 l-ben már hallunk róluk. 483 Ekkor szerezte béri birtokrészét Péter Pethő Jánostól. Ő volt Ádám nagyapja. Gyermekéveit azonban, majdnem biztosra vehető, hogy Bérben töltötte. Egy 1670. évi jegyzőkönyvből olvassuk, hogy Ádám özvegy édesanyja az ő és két nővére neveltetéséről gondoskodni akarván 14 holdas külsőbéri lakott jobbágytelkét Kígyós János jobbágyának adta oda 56 Ft-ért. Egyúttal fel­mentette azt jobbágyi terhei alól, és lehetővé tette számára az armális levél megszerzését. 484 Ádám születési éve 1665-re tehető. Már fiatalon Csobánc várában szol­gált, mint a gyalogosok vajdája. 1709-ben brigadéros lett. Az 1676. évi híres győrvári ütközetben, ahol meg is sebesült, ő vezette a lovasrohamot. A kölesdi győzelem is az ő nevéhez fűződik. 1710. okt. 28-án Szekszárdnál fogságba esett, és a hadi törvényszék halálra ítélte. 485 Wathay Ferenc Fehérvár vice kapitánya, író és költő, nem Zalabér szülötte, még az apja sem, hanem csak a nagyanyja Béri Katalin, akit Csesznek vár ura, Csaby István vett feleségül. Egyetlen fiú gyermeke halála után a nagymama hat lányával béri kastélyába költözött. Ez a kastély akkor már várrá volt ala­kítva. Itt házasította ki hat lányát, köztük Ferenc anyját, Klárát is. A lako­dalmak is a várkastély nagyszalonjában zajlottak le. Konstantinápolyi fogsá­gában imigyen írta ezt le Ferenc, az unoka: „ímség azért az anyja siralmasan maradván, új óbban leányival egyetemben, Csesznek várából elköltözvén, ment a béri kastélyban lakni, holott első leányát, Csaby Annát házasétotta egy jó katona főembernek Szelestére, Szelestey Sebestyén nevőnek ... mely hat vejnek leányival örömöket érvén, maga szegény jobb anyám, Béri Katherina, néhány unokáival egyetemben, látta előtte egyszersmind táncolni hat fiát hat leányával Bérben az nagy szobában etc." 486 (1602-1607) 70

Next

/
Thumbnails
Contents