Ruzsa Károly: Zalavég története (Zalai Kismonográfiák 1., Zalaegerszeg, 1994)
III. fejezet: Véged a török korban - Az első Véged pusztulása
bői azt is, hogy a végedi erdőkből sok épületfát és tűzifát lehet vágni. Emiatt tiltakozik a puszta eladása ellen az említett falvak lakossága és a puszta két jog szerinti tulajdonosa. 1670 tavaszán adják ki oklevelüket Sándor György és Chernél Mihály Zala vármegyei alispánok. 235 A tiltakozás Zala vármegyei közgyűlés elé terjesztője Babocsai Ferenc volt. A kiadvány szövege szinte szó szerint megegyezik a Vas vármegye által kiadott oklevélével. Annyi különbség van a kettő közt, hogy a tiltakozó Esterházy Mihályhoz, Török Imréhez, valamint a vasi falvakhoz csatlakozott Bér, Bozol és Tűrje lakossága is. Még annyi a különbség, hogy a végedi erdőt vadászatra kiválóan alkalmasnak nevezik. Amint a leírtakból is kiderül, ez a két oklevél Sitkey György eladási szándékának a megakadályozása céljából született. Az első Véged pusztulása Láthattuk, hogy a falu a folyamatos török pusztítások és sarcolások következtében lassan elnéptelenedett. Segítette a folyamatot a magyar végvári katonák erőszakoskodása és az, hogy ők is megkövetelték a termésből a maguk részét. Ehhez járult még a kitörő járványok okozta népességcsökkenés is. Ezek miatt a 17. század közepére már csak néhány jobbágycsalád maradhatott a faluban. Közben az emberek megismerkedtek a protestantizmus eszméivel és hamarosan áttértek erre a hitre. Követték a másik falvak lakói és földesuraik példáját, akik szintén protestánsok lettek. Nem tudjuk, hogy melyik felekezethez csatlakoztak a végediek, annyi derül ki az írásokból, hogy a falu temploma 1661-ben még állt, de már protestáns anyaegyházként működött. 236 Az 1660-as években megélénkült a kanizsai törökök tevékenysége. A szultán 1664-ben újra olyan erősnek érezte birodalmát, hogy megpróbálkozott egy Bécs elleni támadással. A hadjárat sor^n azonban csak Szentgotthárdig jutott seregével, ahol Montecuccoli császári hadvezér legyőzte őket. A szorult helyzetben lévő Habsburgok a csata után megkötötték a Magyarországra nézve oly hátrányos vasvári békét a törökkel. A békekötés helyszíne egyben mutatja az elvesztett csata után visszavonuló török csapatok haladási irányát is. Feltehető, hogy a menekülő katonák Véged vidékét is felperzselték. Ezen kívül voltak más harci cselekmények is, amelyek a vidékünket érintették. 1664 júliusában a kanizsai basa csapatai érkeztek a környékre, hogy megsarcolják a falvakat. Ebben a szentgróti és zalabéri 87