Ruzsa Károly: Zalavég története (Zalai Kismonográfiák 1., Zalaegerszeg, 1994)

IV. fejezet: Az új Véged - Véged a 19. században

1798-ban Farkas Trézia, 1814-ben Hajlev György, 1822-ben Jálits József volt a végedi kocsmáros.

294 Ezekben az időkben kereskedéssel foglalkozó zsidók nevével is találkozunk a faluban. 1807-ben Krájcz Salamon, 1825-ben Ginczperger Jákob, 1833-34-ben Esztreigner József, 1844-ben Sheketl Józsefné található a falu összeírásaiban zsidó megjelöléssel.

295 Véged község újkori történetének egyik fekete napja 1834. március 19-e volt. Ezen a napon hatalmas tűzvész ütött ki, amely során leégett a fél falu és a templom a toronnyal együtt. Azok közül a tűzesetek közül, amelyekről feljegyzések maradtak, kétségkívül ez volt a legnagyobb károkat okozó tűz. A régi időkben könnyen kipattantak az ilyen tűzesetek, mivel a jobbágyok házai zsúpfedelesek voltak. A házak udvarain és a szérűskertben szalma és szénakazlak álltak, elég volt egy kisebb figyelmetlenség vagy feledékenység és máris az egész falu veszélyben volt. Különösen a nagy szélben kigyulladt tűz volt veszélyes, mert a szél messze elhordta a lángoló csóvákat. Ezután a tűzeset után a faluban egy szégyenteljes bűncselekmény is történt. A végedi jobbágyok a tűz után a viszonylagosan épen maradt sekrestyébe hordták össze megmaradt értékeiket. A szerencsétlen emberek úgy érezték, hogy a templomban addig biztonságban lesz a megmaradt kis vagyonkájuk, amíg a házukat rendbe tudják tenni. Molnár vagy más néven Magyar József viszont az értékes holmikat elrabolta. Szerencsére sikerült elfogni a tolvajt és így az értékek megkerültek, felette pedig a Zala vármegyei tiszti büntetőbíróság ítélkezett. A rablásban azon kívül, hogy szerencsétlen károsult emberek voltak az áldozatai, az a legmegdöbbentőbb, hogy ez a Molnár vagy Magyar József ugyanúgy végedi volt, mint áldozatai. Arra vetemedett, hogy a saját jobbágytársait és falubelijeit rabolta ki.

296 Az 1834-es tűzvész akkora károkat okozott a végedi jobbágyoknak, hogy azt csak évek múlva tudták kiheverni. A szigorú elnyomás azonban még ebben a helyzetben is adófizetésre kényszerítette őket. Kétségbeesett helyzetükre világít rá a levél, amit Bezerédy Györgyhöz írtak végedi jobbágyai a tűz után egy évvel, 1835. április 23-án. "... hogy minekutána az rajtunk törtínt Tűzi veszedelemtül majd mindenünktül megfosztatván, így ezen törtínt Szerencsétlesíg miatt Házoink újonnan építése esetiben a vonyós marháinkat meg aprózni kíntelenítettünk, már most máskép magunkon nem tudván segíteni, az testi élelmünk megszerzíse végett, ha tsak Méltóságos Uraságunk erántunk oly kegyessíggel nem líszen, az jövő őszik való várakozás kíszpénzbeli fizetésünkír Két vagy Három Mérő kenyérnek való élelmet rendölni nem míltóztatik ,.."

297 Ez a levél is azt mutatja, hogy milyen kétségbesett helyzetbe kerültek a károsult jobbágyok. Állataikat el kellett adniuk, hogy a kapott pénzből házaikat újjá tudják építeni. A föl123