Hárshegyi Piroska: Kereskedők Sallában 2. (Zalalövő öröksége 4. Zalalövő, 2006)

már segítik a különböző természettudományos vizsgálatok, mint pl. a petrográfia, amely az agyag és egyéb belekevert anyagok származási helyét határozza meg, illetve élelmiszervegyészeti módszerekkel vizsgálják a szerencsés esetekben megtalálható ételmaradványokat (mint pl. egy aquincumi korsóban talált borkőmaradványokat, vagy hajóroncsokban talált amphorákban megmaradt halcsontmaradványokat, egzotikus gyümölcsök magvait). Az amphorak lezárásának több módja is ismert: gyakran kiégetetlen agyagpogácsával zárták le az edényt, valószínűleg le is viaszolták. Előfordulnak ún. sapka-alakú fedők is: ezeket az amphora peremére helyezték és a külső felületen rögzítették. Rengeteg kérdést vetnek fel az ún. körte- és tojás-alakú agyagdugók, amelyeknek belseje üres, és általában kis átmérővel rendelkeznek. A kutatás feltételezi, hogy ezeket szűkebb szájú edényeknél használták, és elsősorban a mintavétel lehetőségét jelentették, így nem kellett, - pl. a vásárlás előtti kóstolásnál - az egész amphorát kinyitni, és könnyebben visszazárható maradt. Az amphorak teljes kiürítése természetesen nem volt egyszerű feladat. Erre kisebb szivattyúkat és hosszúszárú merítőkanalakat használtak (egy ilyen merítőkanál maradt meg Khioszon), amelyek egyébiránt rendkívül ritka leletnek számítanak. Vélhetően később beolvasztották a fémből készült eszközöket. Az ókorban nem létezett a „viszszaváltó" intézménye, így a kiürült szállítóedényeket sokféle módon újrahasznosították, vagy egyszerűen összetörték. Azokat az amphorákat, amelyekben korábban bort szállítottak, felhasználhatták még vízhordásra, de alapvetően más jellegű élelmiszer tárolására másodszor már nem voltak alkalmasak. Mivel ezek általában rendkívül vastag falú, önmagukban is nehéz edények voltak, nem volt célszerű sokat mozgatni őket. Ismerünk olyan példát, amikor oltott meszet szállítottak benne, kis távolságra. Egyébként a legjobban összetörve volt újrahasznosítható: jó hőszigetelő tulajdonsága miatt gyakran került építkezéseken falakba, kemencék platnijába, útalapozásokba. Szokás volt, hogy az egészen kicsi, elhalt csecsemőket félbetört amphorába helyezve temették el, illetve ritkán felnőtt temetkezés sírjába, vagy a sír mellé állították. Az amphora bizonyos részeit, pl. az edény nyakát letörve, és több ilyet összecementezve kisebb vízvezetéket is kialakíthattak belőlük. A Római Birodalomban azonban ennél sokkal több amphorát készítettek és használtak el, a legtöbb a szemétgödrökben, vagy felhalmozva szeméthegyeken végezte, mint pl. a Rómában található Monte Testaccio, amely teljes egészében öszszetört amphorákból áll.