Redő Ferenc: Katonák Sallában (Zalalövő öröksége 1. Zalalövő, 2003)

19. Oltártöredék Salla nevével Altar fragment with Salla's name 20. Szobor talapzat Salla nevével Pedestal with Salla's name A védtelen város A markomann támadás Salla esetében már egy védelmi képes­ségeiben leépített, gazdasági po­tenciáljában stagnáló várost pusz­tított el. A Borostyánkő út, amely egykor a rómaiak hadi útja volt É felé, a markomannok hadi útjává vált Itália irányába, és ugyanolyan jól működött most is, mint másfél­száz évvel korábban. Mindez Salla számára először szembesülést jelentett a hirtelen rátört barbár ellenséggel, utána évtizedes bizonytalanságot a hely­zet megszilárdulásáig, majd mel­lőzöttséget. Hiszen mióta nem állomásozik itt segédcsapat, nem vezet rajta keresztül hadi felvo­nulási út, Salla nem tényező sem­miféle katonai konfliktus megol­dásában, ezért az azzal kapcsolatos jutalomban sem részesül. Bár lakói visszatérnek a markomann támadás után, a város nem tud a II. szd. eleji szinten újraéledni. Érdekes és néha megindító részletek érzékeltetik az évtizedes trauma következményeit. Az F munkahely ÉNy-i részén egy téglával szabályosan kirakott ud­varszint fölött 12-15 cm vastag kormos-hamus réteget találtunk, mint sok más pontján is a II. századi szintnek, és benne egy a háborúk során elvesztett Marcus Aurelius (161-180) által vere­tett pénzt. Az égett réteg fölött megpróbálták helyreállítani az udvar téglaborítását, de ép téglák híján csak mozaikszerűen össze­illesztett töredék téglákból. A város K-i szélén egy - a háború során tönkrement - kútból rokkant fiatal nő és egy ló csontváza került elő.

Next

/
Thumbnails
Contents