Redő Ferenc: Katonák Sallában (Zalalövő öröksége 1. Zalalövő, 2003)
A katonák itt tartózkodásának időtartama Ö sszefoglalva megfigyeléseinket, elmondhatjuk, hogy az F, S és Y/l munkahelyen koncentráltan találtunk az előzménynek tekinthető szórványos településnyomok után katonai jellegű objektumokat. Ezek két csoportra oszlanak részben tájolásuknak, részben rétegtani elhelyezkedésüknek megfelelően. A korai csoportba tartozik, az F munkahely barakkja, az S munkahelyen lévő kenyérsütő kemence, és a környékén lévő szórványos objektumok, ill. az Y/l munkahely korai épülete. A későbbibe tartozik az árok és a tőle DK-re lévő gerendanyomok, a horreumok és az Y/l munkahely későbbi épületei. Bár a kerámiaanyag feldolgozottsága még nincs azon a szinten, hogy az érmekéhez hasonló összehasonlító statisztikai vizsgálatokat lehetne végezni, annyit mindenesetre tudunk, hogy mindhárom területen kiemelkedően sok itáliai, Claudius, sőt Tiberius császár korára keltezhető edény van. A vízparti lelőhelyen nálunk ritkaságszámba menő, Augustuskori (Kr. e. 27 - Kr. u. 14) terra sigillatá-X (jellegzetes fényespiros, római kori díszkerámia) is találtunk. Az éremforgalom intenzitása és a szigilláták tömege egyértelműen arra mutat, hogy a Kr. utáni második évtizedben hirtelen nagy számú római kultúrájú közösség szállta meg a szóban forgó területeket. A táborperiódus rétegét fedő következő járószint Domitianus több veretével keltezhető, ezért a katonaság elvonulásának idejét a 85 köriili évekre tesszük. A leletanyag belső tagolódása Az a lelettömeg, amelyet a szigillátákkal és a pénzekkel érzékeltettünk most elsősorban, önmagában is szervezett betelepülésre utal, amelyen belül társadalmi, gazdasági tagoltság érzékelhető. Volt egy osztrigafogyasztó, díszkerámiát használó rétege, és egy tömegárút használó másik. Magyarán, minden egy katonai 0 5 cm i I i i i I 13- Vas sisak tarkóvédő lemeze Neck, guard of iron helmet