Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1943. július / 2. évf. 12. szám

ßaidtömSzmTe Kezében térkép és iránytű, megtalálta a temetőt . . . Az ördög hozta-vitte gyorsan azt a szerencsés törököt; a törők ördög vezérelte azt a fezes török basát, aki a régi kőkecskének csak megkaparta a hasát. Kulcs nyikorgott egy titkos zárban, vagy a kőkecske mekegett s kitárta a százötven éve hasábarejtett kincseket . . . ft Ezt hallottam a kő ke csér öl. Igaz? nem igaz? — Nem tudom. Boronámat kőkecske híján egg sóhajtással nyomtatom. ERDÉLYI JÓZSEF" Ezeket olvastam én prózában-versiben a kökecskéről. Mi igaz belőle? én sem tudom! Döntse el az, aki jobban ért az ilyesmihez! Az azonban bizonyos, bogy a dunántúli magyar nép fantáziáját, aranyszomját ma is élénken foglalkoztatja a kőkecske mondája, sokan hisznek ma is benne és így nem egykönnyen akar lemondani arról a szerencséről, amelyet a török­koppányiak oly könnyelműen kieresztettek a kezük közül. Ennek élénk bizonysága a következő eset, amely azonban már sem nem népmonda, sem nem költemény, hanem történelmi valóság, amelyet megírok itt példaadásul és okulásul is, anélkül, hogy a szóban forgó köz­ség derék jó népét ki akarnám vele pellengérezni, vagy talán ama jó rá­tótiak közé utalni, mert hiszen ők csak a törökkoppányiak könnyelműségét akarták elkerülni! Hogy azután ez mégsem sikerült nekik, arról talán ép­ügy nem tehetnek, mint ahogy a törökkoppányiak sem tehettek róla. A Balaton zalai partján emelkedik a Földkerekségnek talán legszebb hegye, a Badacsony. Hatalmas bazalt-kőteste talán a regebeli kőkecske gyomránál is nagyobb kincseket rejteget magában, amelyet azonban könnyelműen prédára dobtak oda, hiszen a kőbányászással szörnyen elcsú­fították és végromlásba döntötték! Ennek a Badacsonynak nyugati tövénél fekszik Nemestördemic kisközség, ennek plébánia-temploma előtt, — a törökkoppányihoz hasonlóan — emberemlékezet óta haszontalanul hányó­dott egy hatalmas állat kőszobra. amely ugyan nem kecskét, de egyenesen az állatok királyát, az oroszlánt formázta! Sokaknak szemetszúrt ez a nemestördemici kőorosizlán. Bizonyára hallottak is, de egyben okulni is akartak a törökkoppányiak nevetséges esetén, így hát ők sem akarták elszalasztani az ölükbe hullani akaró sze-* rencsét! Ezért többen (kik, hányan és mikor, arról nem szól a fáma!) 381

Next

/
Thumbnails
Contents