Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága
1943. május / 2. évf. 10. szám
524 -ßaiähmiSzewie nak, hogy ott sokszorosítsák. A vegyiszerrel preparált lemezekről a kézirat eredeti finomsága teljességgel az olvasó elé jutott. Tagote bengáli nyelven írt, de mindjárt maga is fordította angolra a szöveget. Megkérték arra, hogy ültessen emlékfát Füreden. Régi hindu legenda fűződik az ilyesmihez: akinek fája megél, az maga is megéri a csemete lombosodását. Az ősi mese _részleteire itt nincs helyünk; elég annyi, hogy a legenda Tagorenál mindenesetre bevált: nemcsak hogy meggyógyult, hanem még hosszú évekig dolgozott is. Amikor emlékfáját a Kisfaludy-szobor közelében elültette, így szólt: — Annak emlékére, hogy sehol másutt nem kaptam azt, amit itt, mert több ez vendéglátásnál, — ez rokoni érzések kiváltódása, ősi mélységű vendégszeretet. Adja Isten, hogy Füreden minél többezren olyan jól érezzék magukat, mint én. Külön lapra bengáli és angol nyelven a következőket írta a faültetés emlékére: Ha nem vagyok többé a földön, ó fám — Susogtasd tavasszal megújuló leveleidet Az erre vándorlók fölött: — A költő szeretett, míg élt. Az „erre vándorlók" közt volt néhány évvel később Tagore fia, a bolkari maharadzsa s még számos külföldi. Tagore olyan látogatót is küldött, aki nyolc-tíz nap alatt harmincezer pengőt hagyott a Dunapalotában és egész szállót bérelt ki a Balatonnál. Egyébként a róla közölt naivságokat kellő világításba helyezi ez a részlet: Tagore nagyon régi, előkelő és dúsgazdag családból származik. De amikor e sorok íróját meghívta Indiába, nem holmi tigrisvadászatról és más efajta nagyúri szórakozásról volt szó, hanem kultúrális tanulmányútról. Ismerni kell a „Visva Bharati"-\Ársaságo\, amelynek céljaira Tagore milliókat adott. — Ez az általam alapított társaság — mondotta — különböző nevelőintézeteket tart fönn, leányok és fiúk számára, akik egészen az egyetemi végzettségig folytathatják a tanulást. 1902-ben, a feleségem halála után egész vagyonomat, kép- és könyvtáramat odaajándékoztam ennek a nevelőintézetnek, az épületeket éppúgy, mint később a műveimből eredő jövedelmet és egész Nobel-díjamat is. Kettős cél felé törekedtem. Az első az volt, hogy a városi és az angol hatástól mentes iskola leg) ren. Kint a szabadban nöljenek és tanuljanak a gyermekek, csak a szeretet és megértés árassza rájuk sugarait. Második célom az volt, hogy az iskola egyéniségem bélyegét viselje, ami csaknem teljesen ellenkezik a mai tanrendszerrel.
