Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1942. december / 1. évf. 6-7. szám

/ Ásatás a tihanyi Barátlakások közt Az érdekes földtani és művelődéstörténeti múltú, hegyes-völgyes Tihanyi félszigetet köröskörül hegyekdombok szegélyezik, közölük — az apátságot hordozón kívül, — kétségtelenül legérdekesebb az Óvár (228 m), a félsziget ÉK-i, Balatonfüredre tekintő oldalán. Vitái is István szerint is „A félsziget legimpozánsabb partrészlete a Balatonfüred felé néző keleti part, a réteges bazalttufába mélyedő Remete-lakásokkal és a kettőstornyú apátsági templommal". 41-ik képén le is ábrázolja azt (p. 104), de már ilyen cím alatt: „A tihanyi Barátlakások réteges bazattufája és breccsája." Mint erről a fényképről is látszik, itt a réteges bazalttufa és breccsa hatalmas, függőleges sziklafalakban áll, ezeket a Balaton folyton ostromló hullámai régtől fogva alámostak és ezek a hatalmas leszakadt vagy lerogyott tömegek végig kísérik a sziklafalak alját, megvédvén azokat a Balaton további alámosó hullámcsapásaitól. De az északi vad viharok és szelek persze továbbra is akadálytalanul pusztítanak az Óvár partlejtői s a lerogyott törmelékek erős halomtetői között már a Tihany felé, főleg hajóval utazónak messziről szembetűnő és még ma is legalább 30—50 m függélyes falban ágaskodó sziklák közel vízszintes rétegeiben. 1913-ban Lóczy is közli a Vitális-féle képet (165. ábra 329 old.) és ezt írja alája: „A tihanyi Barátlakások 50 m magas sziklafala, alul vastag breccsás padok a sziklába vágott templommal, fent leveles mészpalával váltakozó tufa". Ebbe a meredek sziklafalba régóta kisebb-nagyobb üregeket, sziklaodukat vájtak, különösen pedig annak egy kissé zöldes árnyalatú, szürke, vulkáni hamuból fölépített „homok"-rétegébe. Ez —- a kemény bazalttufa-padokkal szemben könnyen vájható „homok"-réteg — tette lehetővé elsősorban az üregek egykori bevájását, de egyúttal ez is lett a főoka, — a többi réteggel szemben föltűnő lazaságával, porlékonyságával annak is, hogy ezek az üregek általában véve és aránylag, nem igen lehettek hosszúéletűek! Már I. András királynak a tihanyi apátságot alapító levele megemlíti 1055-ből a Petra-Kő nevű sziklát, amely alatt csakis a szóban forgó meredek sziklafalakat érthették. Ebbe — az eleinte egyenesen a Balaton partjáról fölemelkedő és így jó védelmet biztosító — meredek falba az ember már igen korán, szerintem már a kő- és bronz-korban, méginkább a vaskor elején, vájta be a maga üregeit, hiszen közvetlenül az Óvár ostrom- és rohammentes É-i és K-i részén emelkedtek ezek! Mikor pedig a kereszténység, talán már a rómaiság idején (v. ö. Kékkút bazilikájával), Tihany félszigetén is kezdett gyökeret verni, majd megizmosodni, végül is a bencés apátság alapításával nemremélt, hirtelen föllendüléshez jutott, — itt, még e kolostor szigorú szabályait is kevesellő elemek, úgy