Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1942. december / 1. évf. 6-7. szám

204 ßalähmiSzemle Sokszor eszembe jutott, nem-e fogja majd az a megjegyzés érni e szabadtéri múzeum létrehozóit, hogy munkájuk csak egy új és fölösleges gyüjteménymegállapító láz kezdetét jelenti. Ez a vád nem állhatná meg a helyét, mert hiszen nem a Balatonkörnyék régészeti, néprajzi maradványain osztozó múzeumok számát akarják eggyel szaporítani, hanem ellenkezőleg, ki akarják egészíteni a keszthelyi Balatoni Múzeumot. A svéd Skansen nem ellenlábasa az Északi Múzeumnak, hanem szerves része, éppen így a tihanyi szabadtéri múzeum is folytatása kell, hogy legyen a Balatoni Múzeumnak, ahol a Balatonkörnyék emberének használati tárgyai nem vitrinek üvegjei mögött, hanem saját környezetükben, természetes keretükben élnék tovább a maguk életét, alkalmat adva ahhoz, hogy minden látogató, művelt, vagy műveletlen, gyermek vagy felnőtt előtt kifejezővé, érthetővé váljon a balatoni ember élete. A második kérdés, ami eldöntésre vár, hol legyenek elhelyezve azok az épületek, amelyek jellemzőek a Balatonkörnyékre és amelyek magukban foglalják majd az összegyűjtött tárgyakat? Cholnoky Jenő az Aranyház környékén akarja létesíteni ezt a parkot. A gondolat helyes, mert ez a terület, ahol az Aranyház és a többi gejzirkúpok feküsznek, alkalmas park létesítésére. De ennek a berendezése, ott a házak felépítése igen nagy költséget igényel. Miután én azt szándékozom nézni, hogyan lehetne a legkevesebb költséggel és gyorsan már valamit létesíteni, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a Skansen első házait Tihany faluban képzelem, ahol már három rendelkezésre is áll. Ez a három épület pedig a Balatonkörnyék népművészetének háza, a mellette fekvő, ugyancsak a BIB. tulajdonában levő, ú. n. Vargha-féle ház és a két ház háta mögött fekvő, az egykori Disznósi halászbokor céhháza, amely jelenleg lakatlan és eladó állapotban van. Ne felejtsük el, hogy a svéd és a mi tervezett szabadtéri múzeumunk létrehozása között alapvető különbségek vannak. Ott rendelkezésre állottak a XVI.—XVII. századból származó faházak Svédország olyan vidékein, ahová nem ért el a háború, ahol nyugodtan élhetett a svéd földműves vagy bányász és az évszázados értékek háborítatlanul voltak átmenthetők a mai időkig. Ammellett ott az épületek nagyrésze mind fából készült, ezeket könnyen lehetett széjjelszedni és új helyükre szállítani. Ez a lehetőség nálunk nincs meg. A folytonos háborúk során a nyomorúságos, vályogból, sárból, sövényből épített házakat feldúlták, nyugodt építés csak a XVIII. század közepén kezdődött. A Balaton mellett a legrégibb házak kora sem lehet több százötven évesnél. Az építőanyag a déli parton sár és tömés, az északin kő. Egy ilyen ház széjjelszedése, elszállítása szóba sein jöhetne, hiszen sokkal kevesebb költséggel ugyanolyat lehet a helyszínen építeni. Ilyen házaknak tehát a külső formáit, szerkezetét a helyszínen kell megadni és csak a jellegzetes belső tárgyakat kell oda elszállítani és a házba beállítani. A fentiek alapján javasolom, hogy a már rendelkezésre álló három házzal vessük meg a szabadtéri múzeum alapját. Ezek már megvannak, a népművészeti ház teljesen készen áll, a másik kettő kisebb javítás után is már használható. Ez a három ház egyben az eredeti ősi mivoltában helyreállítandó Tihany falu mintaházai is lehetnek.