Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága
1944. április / 3. évf. 19. szám
510 Sfe-SS ßüfäkmiSxmh plébánia-egyház tehát aránylag elég nagy volt. Szerkezete viszont a lehető legegyszerűbb. Sekrestyének nyoma nincs az alaprajzon. A kapu a déli oldalon nyílt. A nyugati fal belső oldalán látható két falcsonk arra enged következtetni, hogy itt kicsiny, talán csak épp egyetlen harang elhelyezésére szolgáló torony emelkedhetett. A templom legkülönlegesebb része, a kapu, a kifelé lépcsőzetesen táguló és a fallépcsők szögleteiben oszlopokkal díszített bélletű kapu-típus furcsa provinciális változata volt. Badacsonyban ép az építészeti szerkezet lényege, a kifelé tágulás hiányzott. A kapunyílás merőlegesen vágódolt bele a fal vastagságába, a béllet tehát kívülről egyáltalában nem volt látható. A bélletet ennek ellenére egymás mellé állított oszlopokkal és ívekkel díszítették. A mintául szolgáló kaputípus szerkezetének teljes meg nem értésével szemben egyes részletformák, így az oszlopok attikai, lábazata és az ugyancsak teljesen elnagyolt oszlopfők fedőlemezei viszont meglepően tiszták és fejlettek. Nyilvánvaló tehát, hogy a kezdetlegesség nem régiesség, hanem vidékiesség. Valószínű, hogy az ötletet adó kaputípusban sem volt már tisztán érezhető az építészeti szerkezet. Olyan késő román kapukra kell gondolnunk, amelyeken, mint pl. a pannonhalmi bencés-templom díszkapuján, a gazdag oszlopdiszítés mögött már szinte elveszett az építészeti alapforma, a falnak lépcsőzetes áttörése. Az építészeti szerkezet lényegének teljes félreismeréséből, illetve jobban mondva fel nem ismeréséből arra kell következtetnünk, hogy a badacsonyii kapu tervezője és készítője nem lehetett képzett építész, hanem inkább csak egyszerű kőfaragó, aki, mint a külsőleges díszként alkalmazott oszlopsor lábazati és fedőlemez formáiból kétségtelenül megállapítható, konzervatív beállítottságú, a 13. század első tizedeinek stílusában dolgozó mester volt. A keszthelyi múzeum oszlopfője, amely valószínűleg a kis torony ikerablakát díszíthette, nemcsak szinte parasztosan vidékies, hanem a kapuhoz viszonyítva kimondottan régies is. Hasonló fejalakú oszlopfőket, ugyanilyen laposra nyomott arccal, a 12. század végéről Pomázról és Szompácsról ismerünk. Figyelemmel a templom egyszerű, tiszta román alaprajzára, félköríves diadalívére, a fenti részletformák segítségével építési idejét nagyjában a 13. század első felére, mindenesetre még a tatárjárás előttre kell tennünk. Igen jellemző volt a templom fekvése. Magasan fent, a keletre és nyugatra egyaránt messze látszó kiugró hegyháton szinte uralkodott az egész vidék felett, éppúgy, mint az ábrahámi hegyfokon ma is álló árpádkori kápolna. A honfoglaló Vérbulcsu büszke utódai nem is találhattak volna szebb és a középkori magyar életfelfogásnak megfelelőbb helyet ősi telepük templomának. Annál szomorúbb, hogy ez az Isten háza, amely az egyik legmagyarabb vidék történeti múltjának szinte szimbólumerejű emléke volt, nem is a háborúknak, tatárnak, töröknek, hanem magyar úri tulajdonosa érzéketlenségének esett áldozatul. Dr, Bogyay Tamás
