Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1944. február / 3. évf. 17-18. szám

ßatätcniSzmie^ Dr. Kultsár István nagy előadása a Balatoni Egyesületek Szövetségében. Vitéz József Ferenc dr. királyi her­ceg elnöklésével tartotta legutóbbi ülését a Balatoni Egyesületek Szövet­sége, amelyen dr. Kultsár István, a m. kir. Balatoni Intéző Bizottság el­nöke érdekes beszédet mondott Ba­latonfejlesztő tevékenységének irány­elveiről. A Gellért-szálló zenetermé­ben ebből az alkalomból nemcsak a balatoni társadalmi egyesületek veze­tői, hanem sokan a balatoni érdekel­tek közül is megjelentek. Dr. Kultsár István nagyvonalú előadásában leg­elsősorban is rávilágított azokra a nehézségekre, amelyekkei balatoni fej­lesztő munkájában meg kell küzdenie. Bejelentette, hogy a kormányzatnál javaslatai megértésre találtak és el­gondolásainak megvalósítására leg­nagyobbrészt a megfelelő anyagi fe­dezetet is sikerült biztosítania. Rész­letesen felsorolta az egyes miniszté­riumoknál előterjesztett javaslatait és ennek eredményeként a folyamatba tett intézkedésekről számolt be. Nyo­matékosan felhívta a jelenlevő társa­dalmi szervezeteket a közérdekű együttműködés fontosságára. Sajná­lattal állapította meg, hogy egyes fiirdőegyesületekben kevés az érdek­lődés a közérdekű kérdések iránt. A közel 50 fürdőegyesület közül eddig­elé csak három-négy kereste fel javas­lataival és kéréseivel. Olt, ahol a he­lyi érdekeltség semmit sem tesz és nem törődik a fürdőügyekkel, ott ő sem tud segíteni. Előadásában elsősorban vázolta programmszerüen a legsürgősebb balatoni teendőket és rámutatott a kitűzött feladatok megoldásának fontosságára. Részletesen magyarázta az intézkedések céljait és indokait s végül a balatoni társadalom megér­tését kérte elgondolásaihoz. Kultsár István min. osztályfőnök előadását az egybegyűltek tetszéssel fogadták és balatoni politikája számára az érde­keltségek megértését és támogatását sikerült elnyernie. A balatoni programmbeszéd sok félreértést oszlatott el, továbbá irányt adott és mutatott a bala­toni társadalmi munka számára. Sajnos, a magasszínvonalú előadás sem tudta kiküszöbölni azt, hogy a nagy kérdések mellett a lokális érde­kek is szóba ne kerüljenek, őszinte reményünk van azonban arra, hogy az új BIB-elnök nem engedi szétfor­gácsolni erejét apró részletkérdések­ben és nagyvonalú elgondolásait tel­jes egészében megvalósítja. Különös érdeklődésre tartott számot a Bala­toni Közmunkák Tanácsának megala­kításáról mondott fejtegetése. A nagy­vonalú fejlesztési terv megvalósításá­nál Kultsár István a Magyar Földrajzi Társaság „Balaton Bizottságának" munkáját is igénybe veszi és így biz­tosítva van az ügyek intézésében a legteljesebb hozzáértés és szakszerű­ség. A Balatoni Szemle részéről a ba­latoni programmbeszéd bátor elmon­dásához és annak megvalósításához sok sikert kívánunk. A balatonaligai nagy építkezés. Szakadatlan erős tempóban folyik a balatonaligai szállók építése és az egész fürdőtelep átalakítása Brückler József vezérigazgató vezetésével, ugy ífje - - IJajoknál ivókúra a MIRA glaubersós gyógyvízzel — orvosi tanács és ellenőrzés melletti

Next

/
Thumbnails
Contents