Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1943. december / 2. évf. 15-16. szám

ßMörd&mle huzamos, de elsődleges feladata legyen minél gyorsabban összegyűjteni mindazt, ami nem most pusztul szemünk láttára, hanem már hosszú évtizedekkel ezelőtt az enyészeté lett. Mik ezek? Csak a Balatonkörnyékéről szólva a néprajz két nagy fejezetére kell a kutatók figyelmét felhívni: a szőlészetre, a népi szőlészetre, amelyet a mult század nyolcvanas éveinek elején kikezdett a filloxera és néhány év alatt teljesen tönkre is tett. A másik a népi halászat, amelyet 1900-ban felváltott a nagyüzemszerűen berendezett halászat. Vidékünk községeinek több mint a fele sínylette meg azt oly mértékben, hogy arculatukat egészen átalakította. Az első megrázkódtatás távlata 60—70, a másodiké 40—60 esztendő. Oly idö, amely ma már a szemtanúk részéről, jóformán fel sem gyűjthető. Az apák, akik mindezt átélték, már régen a földben porladnak, fiaik pedig csak halovány emlékezés/bői és az öregek elbeszéléséből adhatnak még némi útmutatást. Nem telik bele egy-két évtized és a Balatonkörnyék e két legfontosabb néprajzi fejezete a feledés homályába vész. Elmúlik visszavonhatatlanul! Első feladatunk tehát, sőt sürgős feladatunk az legyen, hogy e két témakört oly alapossággal, amennyire ma még lehet, felgyüjtsük. A halászat és a szőlészet után a Balaton mellett két feladatra kell különösen ügyelnünk, ez pedig a pásztorművészet és az építkezés. Az előbbiről a Balatont körülfogó három megyéből sokat tudunk, miután azonban Malonyai munkájában főleg a nagyközönség leié fordult, így azt is mondhatjuk, hogy felettébb keveset. A pásztorművészet még ma is él Somogyban, Zalában és Veszprémben. Részben folytatja a régi hagyományokat, részben új utakra tért. A mult le van zárva. Amit Malonvaiból és a múzeumok gyűjteményeiből ismerünk, nem hozhatnak újabbat. A ma pásztorművészete, amint már mondottam, részben a régiek útján halad, és ez nem szorul különösebb magyarázatra, részben úi utakat keres. Az utóbbiak közül azok figyelemre méltóak, amelyek a hagyományt, a régit teljesen elrúgták maguktól. A pásztorművészet tehát még nincs lezárva, új fejezetei lehetségesek. Ennek felkutatását a Népraji Múzeum megbízásából dr. Manya János teljesíti idestova több mint egy esztendeje, főleg Somogyban és a következő esztendőben tér át Zalára. E kutató munkának 30 faragópásztor megismerése volt az eredménye. A Balatonkörnyéki népi építkezés főleg fényképekben gazdag, alaprajzban és szerkezeli felvételekben annál szegényebb. E téren tehát még komoly feladataink vannak. S ha az egész Balatont körüljárva e négy változatosan ismertetett feladat megoldatott, akkor szorgos munkával, a gyűjtőknek fokozott figyelemmel körül kell nézniök minden faluban, vissza kell nyúlniok a muítba, bármennyire is nehéz ez, hogy a jelzett ötven községről teljes képet nyerhessünk, amennyire az ma még lehetséges. Elképzelésem szerint Tihany monográfiája után fel kell dolgozni külön-külön kötetben a szőlészetet és a hadászatot. Mindkettőhöz át kell tanulmányozni azonban a községek jegyzőkönyveit. Sajnos, nem az érdeklődés hiánya és a nemtörődömség következtében — mint pl. Tihanyban — a jegyzőkönyvek javarészt elpusztulhattak. Ahol azonban megvannak, ott azoknak, mint történeti adatoknak, ki kell egészíteniük a kutatást. A földművelés és minden szerszáma, az állattartás és minden szokása