Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1943. augusztus-október / 2. évf. 13-14. szám

\ßaiähni Szemit 599 \ Balatoni komp, továbbá a múzeumi képtár számára csinált, kiválóan megI kapó Balatoni halásztanya és a Balatoni táj, amely a Képzőművészeti Tár- sulat nagydíját kapta meg és a király tulajdonába jutott. Mészöly nagyszámú értékes képet festett gróf Zichy Ödönnek, aki ! surdi birtokán vendégül látta és sok szép eredeti rajza van a Bánó-féle í gyűjteményében. Mint harmincnyolc éves férfi utazott Mészöly Párisba és ott rövid idő alatt megkedvelték főkép miniatűr tájképeit, regényes figuráit, a külföldiek előtt ismeretlenül ható magyar alakokat, a pajták, kunyhók, balatoni nádasok, barlanglakások, jégihalászok, cigánytanyák tökéletes rajzú világát. Trefort Ágoston akkori kultuszminiszter meghívta az általa létesített női festőiskolába tanárnak és ott Mészöly éveken át aránylag korai haláláig kitűnően működött (1887 november 12-én hunyt el). Mészöly és a Balaton Budapestről nyaranta lejárt a Balaton mellé és igyekezett a tó iráni való vonzódásának minél több művészi dokumentumát adni. Kétségtelen, hogy ö a Balaton legnevezetesebb régi festő-költője, mint „A Balatonvidék régi művészei" című ismertetésben (Balatoni Szemle 1943, 11. szám) már ismertettük. Az élesszemü Bosznay István mondta róla ezt is: Régebbi jeleseink: Brodszky, Telepy, Valentiny, Aggházy jól megnézték a Balatont s bár sok finomság és megérzés van munkáikban, inkább konstatálták a látottakat, művészi látképeket produkáltak; egyrészük romanticizmust vitt bele ahhelyett a lírikus felfogás helyett, amely később Mészöly Gézának jutott. Az ö Balatonja misztikus, páratelt levegőben úszik, ezüstös fátylak és felhők borítják; szürke-kékes, hol haragos-, hol szürkészöld, majd kobaltvizének mélységei csöndesen nyugosznak, alig mutatva némi mozgást. Egy művész álmodozása álomba ringatja a nagy vizet is. Mészöly * minden műve sejtelmes atmoszférát éreztet; mindenütt és mindenkor a művésznek oly kedves szürke-változatokat örökít meg, akár a délelőtt párás napsütését, akár az este meleg, bágyadt fényét adja vissza. . . Amikor Mészöly a Batonnál festett, még régi magyar viseletbe öltözött népek mozogtak a partokon, s imitt-amott a képekre is rákerültek; ma már ennek az egyszerűségnek, intimitásnak jórészt vége. Vége van az ősi fáknak is, mert ezeket majd mindenütt kivágták. Jár a gőzhajó; vasút, kikötők, kőpartok épültek — hová menjen a mai piktor, ha csöndes álmodozásra való zúgot keres magának? . . . Mészöly Géza a Balaton poétája. Sokan próbáltak már az ő témáival birkózni, de nálánál többre senki sem vitte. Csöndes melankóliája, hallgatag költészete nagyon illett a csöndesen hullámzó, ragyogóan tükröző, napot-felhőt keblére ölelő Balatonhoz. Emlékmüvet Mészölynek ! Mérhetetlen kár, hogy a rendkívül gazdag munkásságú művész sole stúdiuma és vázlata szétszóródott már a halála után egy évvel, amikor belőlük kiállítást rendeztek, ennek a látogatói úgyszólván „szétkapdos-