Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1943. március / 2. évf. 9. szám

282 alakultak ki ezek a jellegzetes buzsáki motívumok. A hímzéseket leginkább az ingűjjakra alkalmazták régen tiszta fehér színben is, de ma már ezeknek híre-pora sincs, csak darabjaikat találjuk múzeumainkban vagy itt-ott magánosok gyűjteményében. Annál inkább elterjedtek és közismertek lettek országosan a buzsáki hímzések mintái s különböző házi használati tárgyakra, főként díszpárnákra használták fel ezeket igen ízlésesen alkalmazva. így tehát a buzsáki hímzőművészet is szépen kibontakozott, de utána lehanyatlott s a nép kezén végkép eltűnt. A hímzőművészet után, de talán már azzal egyidejűleg feltűnt a rátétes díszítő varrás, ezekkel főként ágyterítőket ékesítettek a maguk részére. Úgynevezett bécsi pirosból, pirosra festett gyolcsanyagból vágták ki a mintákat s ezért bécsikivágottnak (becsko cickanó) nevezték ezeket. A bécsi piros gyolcsból ollóval kivágott darabokat összeráncolt vászonra, finomabb házivászonra vagy vastagabb gyolcsra öltögették a ráncok vonalai mentén haladva s mikor az egész rá volt varrva, szétbontották a beráncolást. Ma már ezek a nagy piros rátétes díszítménvek is eléggé elterjedtek a kézimunkázó női körökben. A nagy rátétes felületeket szőttes csíkok választják el egymástól s ezeknek a szőtteseknek is nagy mesterei a buzsáki asszonyok. A somogyi oldalon van egv másik népművészeti sziget Siófoktól délre: Karád és Kötse ősi településű magyarságával. Itt még virágzanak a magyar dalok és táncok is a híres fehér hímzés mellett, amelyekkel az ingek mellét díszítették ki a lányok kedveseik részére, a menyecskék fiatal férjüknek, ha jól viselte magát és megérdemelte, hogv szívükbe fogadják. Mikor menvasszonv volt a lány, csak egy kivarrott inget készített a legénynek, s ha nagyon szerette az urát, akkor többet is hímzett a szerelem arányában. Ezek a fehér hímzések talán csak egyszerűségük miatt is, később tűntek fel a népművészet kutatóinak, de az egyszerű fehér hímzőanyag és kevésbbé változatos technika mellett annál feltűnőbb lett a „burittásosmellü" ingek mintáinak változatossága. A karádi „buríttásos" ingek mintái legjobb bizonyítékok, hogy milyen fejlett és finom ízlés él népünk lelkében elrejtve. Amikor látta a karádi nép, hogv megbecsülik munkáiát, kedvet kapott a hagyományos minták felújítására s ma százan is készítik a fehér hímzést. Ugyanígy támadt fel a fehérhímzés Dombóváron és Kocsolán is, ahol a mult század 50—80-as éveiben voltak nagyon divatosak a fehérhímzéses mellű ingek. Az inggalléron, kézelőn, és ingmell szélén legalkalmasabb minta a hullámosszárú futó ,.rozmarinqáq" apró hosszúkás levelekkel, amelyek hol ritkábban, hol sűrűbben sorakoznak egymás után. A szélesebb felületeket „tulipános rozmaringgal" hímezték ki. Aprólékosabb a „cidruság". Jól kidomborodik az alapanyagból a csillagosan elrendezett „búzaszem". Ahol a térkitöltés megkívánja a tömörséget, oda „bütyköket", „félholdat" hímeztek vagv „sarlót" varriak. A minták között nagyobb a „szíves", „szőlő fejes" és „vízfolyásos", közöttük itt-ott subrikálást is láthatunk. Kernénv kártyapapírból vágták ki a fő formákat, ezeket a vászonra helyezve körülrajzolták, a szélét lyukakkal köriilhímezték, a minta közepét pedig kiki a maga tetszése szerint különböző alakokkal