Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1943. január / 2. évf. 8. szám

242 ßoMbtiiSietnie Hallottam valami olyant, hogy ennek a ténynek leírása és hirdetése nem egészen jogosan illet meg engem, mert ez Lóczy felfedezése volna. Harminc éven át dolgoztunk együtt a tó mellett s mindent a legkisebb részletekig megvitattunk. A szélfúvás hatásának kérdésében is úgy voltunk. ő volt a legnagyobb kételkedő. Tanulmányaim meglepő eredményeit mindig csak a legnagyobb óvatossággal fogadta el, csak akkor, ha meggyőződött igazamról. „A Balaton hidrografiája" című munkámban írtam le ezt a tanulmányi eredményt részletesen s természetesen nem hivatkozhattam Lóczyra. Ö maga szerkesztette, sok helyen javította ezt a munkámat s nem volt kifogása ellene, mert nem is lehetett. De hisz köztünk ilyenféle kérdések sohasem merültek föl, mert én mindig a legigazabb szeretettel és hálával viseltettem nagy mesterem iránt s minden tudományos eredményem éppen annyira az ő érdeme, mint a magamé, hisz tudásom javát, főképen pedig a szigorú tudományos gondolkozást és a nem személyeskedő, igazi sportszerű rajongást a tudományos munkáért tőle tanultam. Minden, amit alkottam, az egy-egy babérkoszorú az ő emlékén! Annyi bizonyos, hogy ennek a kérdésnek tanulmányozását reám bízta s csakugyan a nagyszerű felfedezéseknek egész sora következett be. Olyanforma jelentőségű a szél óriási munkájának felismerése itt, mint amilyen volt a gleccserek óriási munkájának felfedezése az eljegesedett területeken! Az egyik legszebb példa erre a Káli-medence egész formakincse. Lóczy nagyon óvatos volt s nem nyugodott bele addig, amíg meg nem győződött róla, hogy a Káli-medencében nincsenek fiatal tektonikus mozgások, hanem valóban a szél kivájó munkájának eredménye a Kornyi-tó Kővágóörs közelében, meg még néhány, ma már kitöltött tómélyedés ugyanott. A Pécsöli medencéről sem akarta mindjárt elhinni, hogy a szél volt a mester, amely a medencéből a puha márgák javarészét eltávolította. A legnagyobb gonddal kereste benne a pannóniai rétegek maradványait, de hiába. Meggyőződött állításom helyességéről, hogy minden megmaradt, ami keményebb, amit a szél nem tudott elpusztítani s minden kimélyült, amit a szél meg tudott támadni. Ahonnan a pannóniai rétegeket teljesen eltakarította a szél, ott durva maradéktakaró marad hátra, rendesen nagy kövek, szélfútta sarkos kavicsok stb. Semmi szükség sincs rá, hogy itt fagyhatásokra gondoljunk, valami jégkorszakbeli jelenségekre! Akkor is éppen úgy váltakozott itt nálunk tél és nyár, akkor sem volt itt sarkvidéki éjszaka. Csak éppen hűvösebb volt a nyár és hidegebb a tél. Most is csak fagypont alá süllyed télen a hőmérő, tehát nincs nagy különbség a glaciális korok és a mai kor éghajlata közt. Ott, ahol a hőmérséklet alászállása miatt gleccserek és jégtakarók jelentek meg, ott természetesen óriási különbség van a ma képződő és az akkor képződött formák közt! De nálunk? Nálunk nem lehet sem periglaciális jelenségekről, sem a tundrákat jellemző szoliflukciókról komolyan beszélni. Ezért semmi köze a kővágó-