Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága
1942. október / 1. évf. 5. szám
ßaläktü Szemle S&amatet Cjifötgij tiif. fiőszobgabító, szököbiltokos 1923-ban, mint főszolgabíró alkalmam volt Tihany sorsával foglalkoznom és érintkeznem nagyemlékű gróf Klebefsberg kultuszminiszter úrral. Két tihanyi ingatlannak megszerzésével bízott meg, ezt csere útján tudtam sikeresen megoldani. Ez alkalomból megkérdeztem, hogy nem volna-e célszerű az egész félszigetet egyszerre és pedig kisajátítás útján megszerezni a kincstár számára? —- „Magam is foglalkozom ily Nemzeti Parknak gondolatával — mondotta a miniszter — és meg is valósítanám. Nekem tetszik a kisajátítás terve, de félek, hogy erős támadásoknak lesz kitéve az egész kormány". — Majd azt kérdezte tőlem, hogy mennyire becsülöm azt az összeget, amelybe a félsziget kisajátítása kerülne? Tudva azt, hogy a félsziget, az akkori telekkönyvi állapot szerint 4004 kat. holdat tesz ki, a kisajátítás kártalanítási árát kb. négymillió pengőben jelöltem meg. Ebben az átlagszámításban figyelembe vettem, hogy a félszigeten igen sok gyenge termőföld van és ciheres, sziklás kübörc, valamint azt is, hogy a község házainak és más épületeinek többsége — abban az időben — avult, rosszul épített, kevés értékű építmény volt, maga a község konfigurációja pedig egyenesen formátlan és idomtalan valami. A miniszter úr becslésemet elfogadhatónak találta, de még ezt az összeget is nagynak tartotta, az akkori viszonyok közt. — A félsziget bekerítése, a magyar füvészkert, a magyar falu létesítése, Magyarország állatvilágának természetes keretben való bemutatásy, egy madártani intézet, hegyi lovaglópálya, kaszinó, szálloda stb. még körülbelül hatmillió pengőt vett volna igénybe, olyan takarékos módszer szerint, ahogy a kiváló miniszter kívánta. Tihany községet nem tartotta alkalmasnak arra, hogy egy Nemzeti Park keretébe beilleszthető legyen, s ezt mint volt közigazgatási tisztviselő és fürdőbiztos, magam is állítom. A tihanyi nép századokon át elszigetelten élt, kevés érintkezése volt a világgal, figyelmét az élet küzdelmei annyira lekötötték, hogy a fejlődésben hátramaradt. Jellemzésül mondom el, hogy amikor 1923-ban balatonfüredi főszolgabíró lettem, a Tihanyi félszigeten 46 olyan házat írtak össze, amelynek semmiféle egészségügyi berendezése nem volt a szemétdombon kívül. — A Nemzeti Park létesítésének az akkori idők nem kedveztek. Az ország sokat költött Lillafüredre. Nem telt egyszerre kettőre. Most feléledt a Nemzeti Park gondolata, amikor a nagy miniszter már örökálmát alussza. Talán egy nagyobb Magyarországból ki fog telni a költség erre a gyönyörű tervre, s azt olyan méretben tartom megvalósítandónak, amilyent a nagyszerű miniszter szánt neki. Ki fog telni egv új Tihany építése is, olyan, amelynek házai maguk is a magyar parasztművészet remekei lesznek. Az eredeti terv megvalósításával hívek maradunk a nagy tervező miniszter emlékéhez, akinél többet senki sem tett Tihany fejlődéséért."
